Keresés
… 2015-16 - Atlétika diákolimpia - Budapesti forduló Budapesti forduló Raffay Csanád (5.A) a Diákolimpia budapesti döntőjén …
… Korcsolya A Jedlik Ányos Gimnázium kilenc osztálya kapott lehetőséget arra, hogy kipróbálhassa a MÜPA korcsolyapályáját. Ez az ingyenes program a partneriskolai … kapcsolat része. Köszönjük szépen! Galéria … A Jedlik Ányos Gimnázium kilenc osztálya kapott lehetőséget …
… 2015-16 - Varga Tamás matematikaverseny - Második forduló … forduló A Varga Tamás Matematikaverseny döntőjébe jutott: Balázs László 7.A tanára: Knorrné Skapér Éva …
… Március 23-án a Magyar Tudományos Akadémián tartott előadássorozattal zárult az "A Fény Éve" című program, melynek … tanári kar néhány tagja mellett a 10.A osztály képviselte a Jedlik Ányos Gimnáziumot. Galéria … Március 23-án a Magyar Tudományos Akadémián tartott előadássorozattal zárult az "A Fény Éve" című program, melynek …
… Környezetvédelmi Emlékverseny, amely a fiatalokat minden korosztályban környezettudatosságra és egészségesebb … van alkalma megcsodálni az őt körülvevő világot, és elgondolkodni a természet szépségein. Emellett azt is jónak találom, … Balbisi Mirjam, az egyik csapattag így gondolkodik erről: Napjaink talán legfontosabb feladata a környezetvédelem. A …
… Valentin nap Valentin napi csomagküldő szolgálatot működtet Cupido február 12-én. … zene szól - a szünetekben. A földszinti aulában ezen a napon szív alakú papírokra bárki leírhatja a szeretettel …
… 2015-16 - Curie kémiaverseny - A Curie Kémiaverseny területi …
… 2015-16 - Curie Környezetvédelmi verseny - A Curie … 7-8. osztály Sárosi Levente, Turcsán Zoltán, Zavadil Balázs 9-10. osztály Csekity Bálint, Holczer Zsolt, Kristály Álmos 11-12. osztály Balbisi Mirjam, Balbisi Zsuzsa, Ruha Tábita Fazekas Pálma, …
… 2015-16 - OKTV kémia - Első forduló Első forduló Az Országos Tanulmányi Verseny 2. fordulójába jutottak …
… 2015-16 - Hevesy kémiaverseny - Budapesti forduló Budapesti … A Hevesy Kémiaverseny budapesti döntőjébe jutottak: Zavadil Balázs 7. A Teleki Sándor 8. A …
… 2015-16 - OKTV angol nyelv - Első forduló Első forduló Az Országos Tanulmányi Verseny 2. fordulójába …
… az Opera Nagykövetei program keretén belül látogatott el a Jedlik Ányos Gimnáziumba. Rendkívül szemléletes előadást … az Opera Nagykövetei program keretén belül látogatott el a Jedlik Ányos Gimnáziumba. Rendkívül szemléletes előadást …
… Jedlik Napok Egyszer volt… Minden Jedlik-hét kezdetén, amikor belépünk az iskolába, érezzük, hogy valami van a … Örkény István egyperces novellájából és elfoglalta a porta melletti helyét, ahol bár telefonálni nem tudtunk, de … jó sportoló, Közművelődésért és az Arany Egér díjat, a Vermes Plakettet és a tavaly alapított Csodabogár díjat. …
… Természettudományi labor 2014. szeptember 8-án átadták iskolánk mintegy 300 millió forint értékű beruházását, a természettudományi labort. Az … fogadjuk a kísérletező kedvű diákcsoportokat összehangolt program keretében. Az uniós pályázat hivatott népszerűsíteni …
… B 10. osztály 13. Handlovics Krisztián 10. A 15. Marczis Rebeka 10. A 11-12. osztály … B 10. osztály 13. Handlovics Krisztián 10. A 15. Marczis Rebeka 10. A 11-12. osztály …