Keresés
… kellemes percet kívánunk mindenkinek a kreatív munkához! A jedlikes angoltanárok I. Kategória: dalszövegírás 3 … megfelelően! Egyetlen kikötésünk: semmiféleképpen nem lehet köze az eredeti szöveg jelentéséhez, tehát NEM FORDÍTÁST VÁRUNK! A három dal: (kattintásra letölthető) …
… Öveges projekt Holczer tanárúr jóvoltából virtuális sétát vehetünk a Jedlik új laborjának építési területén. …
… a Jedlik Ányos Gimnázium 8.A és 10.A osztálya a csepeli önkormányzat támogatásával történelmi és irodalmi kiránduláson … a Partiumban. Az 59 diákból és három tanárból álló csoportot a Misszió Tours Utazási Iroda képviseletében Budai László és Sándor K. Ferenc kísérte el a három napos útra. A határon túli magyar lakta területeket …
… Idén október 12-én hatodik alkalommal adott otthont a Jedlik Ányos Gimnázium a Bolyai Matematika Csapatverseny területi fordulójának. A 156- legfeljebb négyfős- csapat 16 iskolából … csapatokat és kísérőiket! Budapest, 2012. október 18. Árváné Doba Mária kerületi matematika tantárgygondozó …
… be a sétáló utcában, illetve egyéni kísérletezésre is lehetőséget biztosítottunk a Jedlik Laborban Galéria … A víz világnapja alkalmából látványos …
… 2011-ben is részt vehettünk az immár huszonhatodszor megrendezésre került németországi diákcserén - ezúttal fogadóként. Most talán kissé … megismertetni a nagyvárosi élettel itt, Budapesten. Az első napon rögtön egy autóbuszos városnézésen vehettek részt, a …
… DÖK nap 2015. június 15-én, hétfőn, az utolsó tanítási napon tartottuk a hagyományos DÖK napot. Galéria … 2015. június 15-én, hétfőn, az utolsó tanítási napon …
… Mikulás Idén is működik a Mikulás jedlikes csomagküldő szolgálata. Ajándékodat december 1-je … nevét és osztályát! Galéria … Idén is működik a Mikulás jedlikes csomagküldő szolgálata. Ajándékodat december 1-je …
… 3 órára hozzánk, a Játszóházba! Szeretettel várunk a Jedlik ebédlőjében! Galéria … Kedves negyedikes Kisdiák! … 3 órára hozzánk, a Játszóházba! Szeretettel várunk a Jedlik ebédlőjében! …
… napján indult be igazán. Először az osztályoknak Csepel forgalmasabb helyszínein kellett bizonyítaniuk, hogy … teljesítményük még minket is meglepett. Az izgalmak a 4 órakor kezdődő gólyabálon sem hagytak alább. A feladatok az … élvezték az általunk kieszelt ötletes feladatokat, és 2011. november 25-ére mindig is örömmel emlékeznek majd …
… 2014-15 - Orchidea-Pangea Matematikaverseny - Országos döntő Országos döntő Az Orchidea-Pangea Matematikaverseny döntőjében a Jedlik tanulói a következő eredménnyel szerepeltek: Lugosi …
… 2014-15 - Kis Kavics Kupa A Kis Kavics Kupán a Jedlik "Tudom Ányos" csapata a 2. helyen végzett. … Csenge 8. A Polyák Petra 8. A Kállai Miklós 7. A Teleki Sándor 7. A Tanáraik: Zsilvölgyi Márta, Kovács Gabriella … A Kis … Csenge 8. A Polyák Petra 8. A Kállai Miklós 7. A Teleki Sándor 7. A Tanáraik: Zsilvölgyi Márta, Kovács Gabriella …
… 2013-14 - Zrínyi-Gordiusz - Területi forduló Területi forduló A Zrínyi Ilona Matematikaverseny … 10. évfolyamon 2. hely Az iskolák versenyében Budapesten a Jedlik a 3. helyen végzett. … A Zrínyi Ilona …
… 2010-11 - Magyar Televízió Az M1 Delta című műsora több fordulós országos vetélkedőt hirdetett „Atomok itt, … és ebben a mezőnyben végzett holtversenyben a 7-9. helyen a Jedlik 3 fős csapata. Borbás Enikő, Molnár Zsófia, …