Keresés
… azért lett Jedlik Ányos bencés tanár, mert ő volt a motor és dinamó felfedezője, már pedig Csepel a motorok és a … után a pesti Tudományegyetemen szerzett bölcsészeti doktorátussal fejezte be, mint a Szent Benedek rend … veszélye. Az új épületet 1952-ben Rákosi Mátyás születésnapján adták át, akinek néhány lelkes híve megpróbálta …
… Dr. Virányi Judit Önéletrajz 1921-ben születtem Budapesten. Középiskolai tanulmányaimat a budapesti Baár Madas református leánygimnáziumban végeztem. Magyar-német szakos …
… Dr. Major Pál Curriculum vitae Budapesten 1918-ban születtem, Csurgón tanultam a Csokonai Vitéz Mihály Református Reálgimnáziumban. Szerencsém volt az iskolámmal, a …
… teremben zajlik az alábbi beosztás szerint. A termeket a sportudvar felöli bejáraton (Tejút utca, Jupiter utca sarok) … lehet megközelíteni. Egyszerre legfeljebb 4 diák tartózkodhat a teremben. A vizsgázó az eredményeiről, a … 12.D: Molnár - Vígh Az előrehozott érettségizők mindkét napon, a tanítási idő végeztével tekinthetik meg …
… Microsoft Edge böngésző használata szükséges (Internet Explorerben és Firefoxban nem működik a videokonferencia!). Ezt a felületet a jedlik.hu főoldaláról, vagy az alábbi link segítségével érheted el: https://teams.microsoft.com Néhány funkció csak akkor érhető el, ha feltelepíted a Microsoft Teams alkalmazást …
… értelemben krízishelyzet állt elő. A krízishelyzetek normál esetben is elkerülhetetlen velejárói minden ember … a diákoknak otthonról kell becsatlakozni a mindennapi oktatásba, a szülőknek esetleg home office rendszerben kell … is, erről a www.pszi.hu weboldalon tájékozódhat. A távoktatás ideje alatt is van lehetőség iskolapszichológusi …
… Országos Mezei Futóverseny Április 10-én került megrendezésre az Országos Mezei Futóverseny Gödöllőn, amin iskolánk remek eredményekkel zárta a napot. 7-8. osztályos tanulóink (Kovács Milán, Perger …
… Játszóház A mai napon láthattuk vendégül Játszóházunkban az érdeklődő … ezt a közös délutánt! a 8.A Utolsó módosítás: 2019. 11. 06., sze – 20:12 Galéria … A mai napon láthattuk vendégül Játszóházunkban az érdeklődő …
… több évtizede működő keretei között. Utolsó módosítás: 2017. 06. 01., cs – 20:51 Galéria … Csapatunk hamarosan indul …
… tartunk. Kérdéseikkel személyesen és telefonon is fordulhatnak hozzánk a fenti időpontban. Utolsó módosítás: 2017. 07. 14., p – 13:59 Galéria … A nyári szünet idején … tartunk. Kérdéseikkel személyesen és telefonon is fordulhatnak hozzánk a fenti időpontban. …
… Sítábor 2017. 03. 01., sze – 01:00 - 2017. 03. 05., v – 01:00 …
… cipeltek be az iskolába, hogy kioszthassuk a tanév első napján mindenkinek a tankönyveit. Köszönjük a segítséget. … cipeltek be az iskolába, hogy kioszthassuk a tanév első napján mindenkinek a tankönyveit. Köszönjük a segítséget. …
… jedlikes csapat indult a versenyen, s mind éremmel zárta a napot. Lány súlylökő csapat tagjai: Vágó Zsófia 9.E … Fiú svédváltó csapat tagjai: Szabó Dávid 9.C Moskola Zsombor 11.B Tari Zoltán 11.E Tóth András Kevin 12.D Eredmény: … kívánunk! Utolsó módosítás: 2023. 09. 27., sze – 06:43 Galéria … A szeptember 20-án megrendezett budapesti …
… Díszpolgári cím Bese Benő, iskolánk igazgatója Csepel napján, július 18-án átvehette a Csepel Díszpolgára címet Borbély Lénárd polgármester úrtól. Ahogy az eseményen … neve az elmúlt két évtizedben szinte teljes egészében összeforrott. A közel húsz esztendős intézményvezetői pályafutása …
… vállalkozók vetélkedője Az ÖTLETBŐL JÖVŐ projektverseny országos döntőjében 3. helyezést ért el Pokol Emese 11.A és … az az 5 csapat, akik megmérettették magukat a verseny két napos döntőjében. Gratulálunk! Utolsó módosítás: 2023. 06. 05., h – 09:11 Galéria … Az ÖTLETBŐL JÖVŐ projektverseny …