Keresés
… Tanévzáró ünnepély Felvétel időpontja k, 06/20/2017 - 19:00 Igazgató úr 2017. június 20-án …
… gyászában osztozva megrendült lélekkel vesszük körül koporsódat. Akik tudtak arról, hogy hónapokon át alattomos … kaptak, vagyis első helyezést értek el. A csoport az 1984-85-ös tanévben például összesen 26 alkalommal lépett színpadra. Ha valaki közölünk …
… és értékelése A szóbeli vizsgán a jelentkezők, egyenként, 2 vagy 3 fős bizottságok előtt mutatják be nyelvtudásukat, … tételt, nem kapnak képet vagy szöveget, egyszerű párbeszéd formájában folyik a vizsgáztatás. Kifejezetten hátrányos, ha … learning Using the computer and the Internet – social media sites Friends and mates – importance of social life …
… a Vermes Miklós Általános Iskola Tehetségnapján egy játékos matematika vetélkedőn. Különböző logikai, taktikai és … feladatokat kellett megoldaniuk a csapatoknak. A játék során kiemelt szerepet kapott a csapatmunka , de több olyan feladat is volt, amikor a sikerhez a másik iskola csapatával kellett hatékonyan …
… Dürer-verseny A Dürer matematika-fizika-kémia verseny első fordulójában 24 csapat versenyzett iskolánkban. A Jedlik Ányos Gimnázium tanulóin kívül az Eötvös József … Galéria … A Dürer matematika-fizika-kémia verseny első fordulójában 24 csapat versenyzett iskolánkban. A Jedlik …
… 2018-19 - Matech2 - Első forduló Első forduló A Matech2 nevű … online matematika verseny második fordulójába jutottak: A 10. B osztály P.Gy.B. nevű csapata: Bélteczki Bence, …
… 2016-17 - Fogom a kezed - Országos döntő Országos döntő A Fogom a kezed irodalmi csapatverseny eredményei. 5. hely holtversenyben a 7.A két …
… 2016-17 - Kis Kavics Kupa - Budapesti forduló Budapesti forduló A 2017. év versenyére is meghívást kaptunk. Csapatunk a 8. …
… JÁR A JÁG! JÁR A JÁG TAVASZI TÚRA 2017. április 8. szombat Április 8-án immár 3. alkalommal került megrendezésre … útvonal 20 km hosszú volt, és Szentendre, Kő-hegy, Lajos-forrás, Pilisszentlászló állomásokat érintette. A túrafüzetbe …
… 2016-17 - Cultura Nostra - Első forduló Első forduló A CULTURA NOSTRA ORSZÁGOS TÖRTÉNELMI CSAPATVERSENY …
… 2015-16 - Benchmark - Budapesti forduló Budapesti forduló A Benchmark angol nyelvi csapatverseny fővárosi fordulójában 6. helyezést ért el a 6.A …
… 2015-16 - Madarak és Fák Napja - Területi forduló Területi forduló A madarak és fák napja csapatverseny területi fordulóján 5. helyezést értek el …
… 2023-24 - Hód informatikai verseny - Ila Dávid, 9.D osztályos tanulónk … 7. helyezést ért el az eHód informatikai, matematikai versenyen, a mintegy 41600 résztvevő közül. Az iskolai …
… 7. helyezést (TPM) Felsmann Richárd 8.a 10. helyezést (BZS) Tar Levente … 11. helyezést (TPM) értek el. - csapatversenyben: Bálint Maja 8.a Czető Viktória … 7. helyezést (TPM) Felsmann Richárd 8.a 10. helyezést (BZS) Tar Levente …
… 2022-23 - Bendegúz Tudásbajnokság - Az idei tanévben is Szegeden rendezték meg Tudásbajnokság országos döntőjét, ahova az egész éves sikeres versenyzés után a fővárosi fordulón elért eredmény alapján hívták be az első, esetleg …