Keresés
… A zene világnapja Október 1. a zene világnapja, amit iskolánkban szeptember 29-én ünnepeltünk meg. … hallgathattuk meg a színházteremben. Fotók: Bajnok Bernát, 11.D Galéria … Október 1. a zene világnapja, amit …
… Hétvégi túra Október 15-én, vasárnap iskolánk lelkes diákjai és tanárai, néhány … gyalogos túrát tettek a budai hegyekben az Árpád-kilátó – Oroszlán-szikla – Hármashatárhegy, Guckler Károly-kilátó – …
… Tanévnyitó Átadták iskolánk megújult épületét. A 2018-ban, az iskola ideiglenes épületbe költözésével … kezdődött felújítási projekt zárult le a mai napon, amikor átvágták a nemzeti szalagot, és ezzel ünnepélyesen … és Közlekedési Minisztérium állami beruházások társadalmi koordinációjáért felelős államtitkára, Németh Szilárd, a …
… osztály május 4-6. között erdei iskolában vett részt a Mogyoró-hegyen. A három nap színes programjait (vízbiológia, fellegvári túra, odúles, tábortűz gitározással, íjászat, madárgyűrűzés, számháború, … kiselőadások) a történelmi látnivalókban és természeti értékekben gazdag Visegrádi Kirándulóközpont keretezte. És hogy …
… január 28-án, pénteken Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, Mager Andrea, az állami … új épületének alapkövét. Az eseményen részt vett még Borbély Lénárd XXI. kerületi polgármester, továbbá Simicskó … István KNDP-s frakcióvezető és Bácskai János, Ferencváros korábbi polgármestere, mindketten volt jedlikes diákok. Az …
… de a vadon élő veszélyeztetett fajok megóvásából is kivehetjük részünket. Ha pedig vannak ilyen törekvéseink, … érkezett a hazai kígyó- és gyíkfajokat bemutató vándorkiállítás. A gyönyörű transzparenseket, plakátokat az A … érkezett a hazai kígyó- és gyíkfajokat bemutató vándorkiállítás. A gyönyörű transzparenseket, plakátokat az A …
… a Jedlik felújítás miatti ideiglenes elköltözése után. A koronavírus okozta járványhelyzet azonban úgy hozta, hogy idén csak online, egy videó formájában tudtuk elbúcsúztatni a végzős diákokat. 2020. április 30-án az alábbi videóval búcsúztunk: … Az …
… 2019-20 - OKTV spanyol nyelv - Az Oktatási Hivatal az országos vészhelyzetre való tekintettel az OKTV 2020. … döntőit nem rendezte meg, az addig megrendezésre került fordulóban elért eredmények alapján hirdettek végeredményt. … Így az OKTV spanyol nyelv I. kategóriában Nehéz Kata Orsolya (12.A) a 24. helyezést érte el. Tanára: Calvoné …
… 2019-20 - OKTV angol nyelv - Az Oktatási Hivatal az országos vészhelyzetre való tekintettel az OKTV 2020. … döntőit nem rendezte meg, az addig megrendezésre került fordulóban elért eredmények alapján hirdettek végeredményt. … Krajewski Marcel (12.A) a 36. helyre került. Tanára: Bor Pálma Gratulálunk! Galéria … Az Oktatási Hivatal az …
… Adventi koszorú Advent első hétfőjén idén is közös koszorúkészítésen vehettek részt az osztályok a DÖK szervezésében. Galéria … …
… Halloween 2019. október 25-én délután halloweeni mulatságokon vettünk … a DÖK szervezésében. (Fotók: Vizi Gergely, 9.A) Galéria … 2019. október 25-én délután halloweeni mulatságokon vettünk …
… Boldog születésnapot, Gymnasium Holthausen! Nagyszabású … ünnepségen képviselte a JÁG vezetősége iskolánkat 2018. július 7-én Hattingenben. Abban az … diák is eltöltött 10-14 izgalmas napot egy-egy németországi látogatás során. Nagyon jól ismerik diákjaink a 100. …
… rács segítségével Folyadék törésmutatójának mérése optikai koronggal Napelemcella vizsgálata) A Jedlik Ányos Gimnázium … rács segítségével Folyadék törésmutatójának mérése optikai koronggal Napelemcella vizsgálata) A Jedlik Ányos Gimnázium …