Keresés

… helyzet sajnos nem tette lehetővé, hogy a hagyományos formában tartsuk meg a szalagavató ünnepséget, ezért szűk … 2021. január 22-én. Az eseményt hozzátartozók és a többi jedlikes az alábbi élő közvetítésben követhette: Az … helyzet sajnos nem tette lehetővé, hogy a hagyományos formában tartsuk meg a szalagavató ünnepséget, ezért szűk …

… versenyfelkészülésen vettek részt Jedlikes diákok a tornateremben Bükkfejes András vezetésével. A kisebbek a First Lego League versenyre, a nagyobbak pedig a World Robot Olympiad versenyre készülnek. Galéria … Február … versenyfelkészülésen vettek részt Jedlikes diákok a tornateremben Bükkfejes András vezetésével. A kisebbek a …

… kezelésével – hangsúlyozta Balogh László. Mint mondta: a kormány a pénzügyi tudatosság fejlesztését szolgáló … szintű kérdésből egy program véletlenszerűen választ ki 16-16 kérdést. A teszt többször is kitölthető, így könnyen … amely a tervek szerint már személyes részvétellel zajlik 2021. március 26-án a Pénzügyminisztériumban – tájékoztatott …

… Bulgáriába nemzetközi versenyre. A Tejút 10-ből az Országos Úttörő Olimpia döntőjébe vezette mini-kosárlabda csapatát, ezzel öregbítve Csepel sportjának hírnevét. Az iskolában tornaedzőként működött, tanítványait a Csepel SC átvette és …

… betegség után elhunyt Toldi Edit, szeretett kolléganőnk, a Jedlik Ányos Gimnázium iskolatitkára. Toldi Edit a Teleki … érettségizett 1985-ben, számvitel szakon. 2010-ben az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán szociálpedagógus … és Képességfejlesztő Általános Iskolában, majd 2014-től a Jedlik Ányos Gimnáziumban. Munkáját mindvégig a …

… Téli Dobó Magyar Bajnokság Veszprémben került sor a 2023.évi korosztályos Téli Dobó Magyar Bajnokságára. A Jedlik Ányos … Keve a Csepeli Diák Atlétikai Club versenyzőjeként U-18 korosztály diszkoszvetésében és gerelyhajításában mérettette …

… Síkfutás A Budapesti Diáksport Szövetség idén is jutalmazta a kiemelkedő eredményt … vett iskolánk 11.C osztályos tanulója Babinyecz Anna, aki a 2021/22-es tanév országos diákolimpiai döntőjében 800 … első helyezést ért el. Gratulálunk, és további sportsikereket kívánunk! Utolsó módosítás: 2022. 12. 08., cs – …

… Kolonics György Sportérdemérem Székely Írisz, a Profi – Team Életmód Egyesület … átvehette a Kolonics György Sportérdemérmet.  Írisz 2017-ben, 11 évesen kezdte a pályafutását. Az egyesület Fit … lett Fit Kid másodosztály „A” kategóriában, ezáltal 2019-ben egyéni és csapatban is Grand Prix győztes. Ezen …

… Vívó Országos Bajnokság A Ludovika Arénában rendezték 2021. 12. 17-19 között a Felnőtt Vívó Országos Bajnokságot, ahol Skorka Csongor 12.E osztályos …

… Digital English Christmas Party 2021. 12. 16., cs – 01:00 - 2021. 12. 17., p – 01:00 …

… Téli szünet 2021. 12. 22., sze – 01:00 - 2021. 12. 31., p – 01:00 …

… Kick-Box Utánpótlás EB A 2021.11. 06-14. között Montenegróban megrendezésre került … versenyzője, Pointfighting kategóriában -63 kg-os súlycsoportban egyéniben Európa bajnoki címet szerzett, valamint korosztályában a magyar csapat is a dobogó legtetejére …

… Nyitott Kapuk II. (3 nap) 9 órától 2021. 11. 29., h – 01:00 - 2021. 12. 01., sze – 01:00 …

… Nyitott Kapuk I. (3 nap) 9 órától 2021. 11. 09., k – 01:00 - 2021. 11. 11., cs – 01:00 …

… Őszi szünet 2021. 10. 25., h – 02:00 - 2021. 10. 29., p – 02:00 …