Balassi Fizikaverseny és Eszközbemutató

A Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium által évente megrendezésre kerülő fizikus délutánra idén iskolánk kisgimnazistái is meghívást kaptak. A délután során a diákcsapatok először egy elméleti versenyen mérték össze tudásukat, majd a maguk által készített eszközöket mutatták be egymásnak, valamint különböző fizikai témákban hallgattak meg rövid előadásokat és néztek meg kísérleti bemutatókat (köztük Kékesi Attila tanár úr bemutatóját az elektromosságtan témakörében).


Az elméleti versenyen két csapatunk indult:

  •  az Alma együttes nevű csapat 1. helyezést ért el, a csapat tagjai Kislinder Ervin, Kovács-Szabó Patrik és Tóth Béla 8.A osztályos tanulók (tanáruk Kékesi Attila)
  •  a Három muskétás nevű csapat 2. helyezést ért el, a csapat tagjai Buzás Anikó, Tarjányi Vera és Éberlein Dénes 7.A osztályos tanulók (tanáruk Cynolter Ágnes)

Az eszközbemutatón szintén két csapatunk vett részt:

  • Kislinder Ervin, Kovács-Szabó Patrik és Tóth Béla (8.A) egy Arduino-autót épített, mely távirányítóval irányítható, képes különböző sebességekkel haladni előre-hátra, kanyarodni és világítani. A csapat tagjai végezték az elektronika megtervezésén és összeállításán túl a mikrokontroller programozását, valamint ők tervezték és 3D-nyomtatták az autó külső vázát is.
  • Fux Maja és Németh Vanda (8.A) egy hidraulikusemelő-modellt készítettek, melyen a Pascal-törvény gyakorlati alkalmazását modellezték. Őket a zsűri 2. díjban részesítette bemutatójukért.

Gratulálunk a csapatoknak eredményeikhez és színvonalas munkájukhoz!