Keresés

… német tagozatát válaszd-e továbbtanulásod célpontjaként, akkor szeretnélek megerősíteni abban, hogy igen, most is jó … idegen nyelvi délutánja „Népek karneválja” címmel. Ezen a napon – amelyet évről-évre szorgalmas felkészülés előz meg – … izgalmas programokkal Budapesten. Mindkét országban családoknál laknak a tanulók, közös kirándulásokon vesznek részt, …

… Az alábbiakban foglaljuk össze a felvételi eljárás soron következő állomásait. A központi írásbeli dolgozatok … elkészítése, kinyomtatása és elküldése. A jelentkezés során tanulmányi területeket (tagozatokat) kell megjelölni, és megadni ezek sorrendjét. A …

… Beiskolázási tájékoztató szülőknek 2024. október 21., 17:00 Szeretettel várjuk az érdeklődő szülőket, akik első kézből szeretnének információhoz jutni az intézményünkben folyó négy- és … évek iskolai eseményei Betekintést nyerhetnek az iskolai életbe, ha megtekintik a korábbi tanévek évkönyveit: …

… Iskolánk ebben az évben ünnepelte fennállásának 79. évfordulóját. Alapítása rendhagyó volt. 1945 nyarán a szülők … kattintson ide . Szülői tájékoztató 2024. október 21-én, 17 órakor a négy- és nyolcévfolyamos képzés iránt érdeklődő … nyáron, a Balaton partján sporttábort szervezünk. Ökoiskola 2016-ban iskolánk elnyerte az „Örökös Ökoiskola” címet. Fő …

… 2019. március 21-22-én lehetőség lesz a jelentkezés során megjelölt tagozatsorrend módosítására. Módosítani csak akkor érdemes, ha a jelentkező szándékai megváltoztak. Az …

… Ideiglenes felvételi jegyzék 2024 A 2024/2025-ös tanévre jelentkezők ideiglenes felvételi … 2024.04.08-10. között lesz lehetőség. A módosítás során a tanulmányi területek eredetileg beírt sorrendje … 0003_angol_2024.pdf 0004_nemet_2024.pdf 0005_informatika_2024.pdf 0006_elsport_2024.pdf …

… 2021. március 23-24-én lehetőség lesz a jelentkezés során megjelölt tagozatsorrend módosítására. Módosítani csak akkor érdemes, ha a … miatt az angol, a német, matematika és természettudományos tagozatok rangsora rövid ideig hibásan szerepelt. Az …

… Ideiglenes felvételi jegyzék 2023. A 2023/2024-es tanévre jelentkezők ideiglenes … módosítására 2023.03.21-23-án lesz lehetőség. A módosítás során a tanulmányi területek eredetileg beírt sorrendje … keresett felvételizőt!   Utolsó módosítás: 2023. 03. 28. – 11:48 Csatolmányok 0001_matematika_2023.pdf …

… Szóbeli felvételi ponthatárok 2018. Tisztelt Szülők! Tájékoztatjuk Önöket, hogy az egyes … pontszámokat érték el: Tagozat Pontszám nyolcévfolyamos 75 pont matematika 61 pont természettudományi 57 pont angol 58 pont német 53 pont informatika 59 pont élsportolói 48 pont A szóbeli felvételi …

… Ideiglenes felvételi jegyzék 2020. A 2020/2021. tanévre jelentkezők ideiglenes felvételi jegyzéke az … 2020. március 19-20-án lehetőség lesz a jelentkezés során megjelölt tagozatsorrend módosítására. Módosítani csak …

… 2022. március 21-22-én lehetőség lesz a jelentkezés során megjelölt tagozatsorrend módosítására. Módosítani csak akkor érdemes, ha a jelentkező szándékai megváltoztak. Az …

… Mivel szóbeli felvételi eredmény nélkül nem tudjuk rangsorolni a jelentkezőt, és iskolánk minden tagozaton szervez … a módosítási időszakban már nem tudunk fogadni. Mikor érdemes élni a sorrendmódosítás lehetőségével? A jelentkező számára a …

… 0003 angol nyelv 61 pont 0004 német nyelv 56 pont 0005 informatika 62 pont 0006 élsportolói 53 pont A szóbeli vizsgákra február 25–26-ig kerül sor a nyolcévfolyamos képzésre jelentkezők, március 1-3-ig a …

… 76 0002 természettudományi 72 0003 angol nyelv 72 0004 német nyelv 61 0005 digitális kultúra 67 0006 élsportolói 65 A szóbeli vizsgákra a következő időpontokban kerül sor: 2025. március 10-11-én 8-14 óráig a nyolcévfolyamos képzésre …

… 63 0003 angol nyelv 71 0004 német nyelv 65 0005 informatika 65 0006 élsportolói 64 A szóbeli vizsgára a következő időpontokban kerül sor: 2024. 03. 04 – 03. 05. 8-14 óráig a nyolcévfolyamos …