Keresés

… foglalkozások része. Tehát a gyermek iskolai beíratásakor (illetve az 5. évfolyamon) adatlap kitöltésével … a hit-és erkölcstan oktatással kapcsolatos ismeretekről az Országgyűlés által elismert 27 magyarországi egyház, vallásfelekezet és vallási közösség idén is …

… munkarend Tisztelt Szülők! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a koronavírus terjedésének megfékezése érdekében tett pénteki miniszterelnöki bejelentés alapján, a tanulók 2020. március 16-tól nem jelenhetnek meg a köznevelési … ügyeletet biztosít. Felhívom figyelmüket, hogy kiscsoportos felügyelet esetén is fennáll a fertőzés veszélye. A …

… Sajnos már ott sem tudtak segíteni. Kollégái az alábbi sorokkal búcsúznak tőle: Takács Attila 1980-ban érettségizett … a diákokat. 1985-től hét – egy kivétellel mindig informatika tagozatos - osztály osztályfőnöke volt. 1990-ben indította el kollégájával az informatika tagozatot, mely azóta is az egyik legnépszerűbb …

… Informatika a Jedlikben A kezdetek 1992 : Bekapcsolódtunk az … amelyen nyilvános BBS-t is üzemeltettünk. 1994/95 : A Soros Alapítvány pályázatán egy új 486-os gépekből álló hálózatot nyertünk, melyre az akkor még nem túl elterjedt Windows NT Server alapú helyi …

… kisdiákokat és szüleiket iskolánkba egy vidám délutánra, ahol a kicsit nagyobbak játszva bemutatják, milyen is jedlikesnek lenni.    A program látogatásához regisztráció szükséges. Nyitott Kapuk Nyílt napjainkon 9 … órákra a látogatást megelőző héten lehet regisztrálni honlapunkon . Időpontok: 2026. november 16-20. Iskolánk és …

… Az alábbiakban foglaljuk össze a felvételi eljárás soron következő állomásait. A központi írásbeli dolgozatok … elkészítése, kinyomtatása és elküldése. A jelentkezés során tanulmányi területeket (tagozatokat) kell megjelölni, és megadni ezek sorrendjét. A sorrend kialakításakor az egyéni preferenciákat …

… 2021-22 - Magyarország jó tanulója - jó sportolója - Az Emberi … Iskolánk öt tanulója részesült ebben az elismerésben a 2020/2021. tanévben nyújtott kimagasló tanulmányi- és … oktatásban vagy egyéni munkarend keretében részt vevő 5−8. évfolyamos tanulója) Fidrich Viktória 9.A   …

… és oktatási pályázat természettudományok Holczer Viktor 7.A 1. …

… Öregdiák találkozó A Jedlik Ányos Gimnázium és Csepel Önkormányzata, Németh Szilárd országgyűlési képviselő, Csepel polgármestere … az évben ünnepelték érettségijük megszerzésének kerek évfordulóját. A rendezvényen szép számmal gyűltek egybe …

… MTMI-koncepció A 21. század gyorsan változó, tudományos és technológiai fejlődés által … bírnak a matematikai, természettudományos, műszaki és informatikai (MTMI) ismeretek és készségek. Az MTMI-területek oktatása nem csupán a korszerű tudás elsajátítását és a továbbtanulásra való …

… Gimnázium diákjai öt hónapon keresztül kutatták Krasznahorkai László és Nemes Nagy Ágnes szövegeit, hogy most … Ányos Gimnázium, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Időpont: 2018. március 5. Helyszín: Petőfi Irodalmi Múzeum, 1053 …   Utolsó módosítás: 2024. 03. 23. – 13:26 Galéria …

… tanuló, dolgozó látogathatja. Az intézmény előtti csoportosulások megelőzésére érdekében az „A” épület … keresztül érkezzenek az iskolába. Az intézménybe érkezéskor, a bejáratnál minden foglalkoztatott és diák számára … arcvédő pajzs viselése kötelező. Ettől eltérni csak a csoportbontásban megtartott órákon a pedagógus engedélyével …

… Az MTMI a matematikai, természettudományos, műszaki és informatikai területek összefoglaló elnevezése, az angol STEM … érdeklődésének felkeltése. A program kiemelt figyelmet fordít az élmény- és gyakorlatorientált oktatásra, az ismeretek mindennapi élethez …

… építve iskolánk idén csatlakozik az MTMI Iskola Programhoz , amely a matematikai, természettudományos, műszaki és … és ezen területek népszerűsítését tűzte ki célul. A programhoz való csatlakozással szeretnénk még tudatosabban … tudományos és műszaki pályák megismerésére. Úgy gondoljuk, hogy a Jedlik erejét nem csak az iskolában folyó munka, …