Keresés

… 2015. január 17. szombat Magyar nyelv: 10 óra Matematika: 11 óra A vizsga helye: Jedlik Ányos Gimnázium (1212 Budapest … Pótnap: 2015. január 22. 14 óra. Az írásbeli vizsga során a dolgozat megírásakor a rajzokat ceruzával, minden … képviselőjének jelenlétében, az igazgató által meghatározott helyen és időben megtekintheti, azokról kézzel vagy …

… évről-évre több tanítványa ér el kiváló eredményeket országos versenyeken. Kiváló osztályfőnök, nagyszerű nevelő. … sikerült megvalósítania. Nem könnyű feladatot vállalt, amikor valamennyi teljes osztályát néptánccsoporttá képeztette. … pedagógus elé példaként állítható. Utolsó módosítás: 2024. 06. 28. – 08:13 Galéria …

… pedig nem kevesebb mint öt éremmel térhetett haza a csehországi utánpótlás-viadalról. Zupkó Balázs élete a kenuzás A … míg egyéniben harmadik lett 1000 méteren. Edzője, Takács Tibor szerint elsősorban fizikálisan kell még erősödnie a … Balázs. Nemzeti Sport, Gy. Szabó Csilla  Utolsó módosítás: 2024. 03. 23. – 13:26 Galéria …

… is megrendezésre került a tavaszi békamentő akció. Március 11-én békamentésen vettek részt a 10.B osztály … Nemzeti Park kezelésében levő (egyben Natura2000 besorolású) alföldi táj nyugalmát a meglepően forgalmas 311-es … Bendegúz, Tary Vivien, Scheuer Zsuzsanna Utolsó módosítás: 2024. 03. 21. – 10:01 Galéria …

… az igénylésükhöz felhasználható bizonyítékokról szóló 328/2011. (XII. 29.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: Gytr.) foglaltak szerint … Önkormányzata Intézményfelügyeleti Ágazat Utolsó módosítás: 2024. 03. 23. – 13:17 Csatolmányok …

… Bulgáriába nemzetközi versenyre. A Tejút 10-ből az Országos Úttörő Olimpia döntőjébe vezette mini-kosárlabda csapatát, ezzel öregbítve Csepel sportjának hírnevét. Az iskolában tornaedzőként működött, … kollégánktól a Csepeli Temetőben. Utolsó módosítás: 2024. 03. 23. – 13:17 Galéria …

… rétege a földi élet sokszínűségét jelenti, annak minden formájával és valamennyi interakciójával együtt. Járjunk bár … fotóit Kékesi Attila tanár úr készítette. Utolsó módosítás: 2024. 06. 11. – 08:13 Galéria …

… 22-én a 10.A és B osztály érdeklődő tanulói, valamint a 11. évfolyam biológia fakultációs diákjai számára ismét … megvalósult Nemzetközi Őssejt-napon . A diákok a program során az őssejtkutatásba és annak orvosi jelentőségébe … programon!   Marczis Rebeka, Unger Sára Utolsó módosítás: 2024. 03. 26. – 11:53 Galéria …