Keresés

… pedig nem kevesebb mint öt éremmel térhetett haza a csehországi utánpótlás-viadalról. Zupkó Balázs élete a kenuzás A … míg egyéniben harmadik lett 1000 méteren. Edzője, Takács Tibor szerint elsősorban fizikálisan kell még erősödnie a mezőnyhöz. „Balázs …

… Középiskolai tanulmányaimat a budapesti Baár Madas református leánygimnáziumban végeztem. Magyar-német szakos … szereztem 1945-ben. Egyetemi éveim alatt a néprajzot is felvettem és harmadik tanári szaktárgyként az angol nyelvet … ahol 160 mesét jegyeztem le és a Székelyföldön, ahol bútorokat rajzoltam. Mindkét gyűjtés anyaga a Néprajzi Múzeum …

… Az április 17-21. között megrendezett Jedlik-heti programsorozat keretében idén is mindenki találhatott kedvére való … a jedlikes diákok és tanárok egyaránt. Csütörtökön sportversenyeket szerveztünk. Az asztalitenisz-bajnokság a … eredménnyel zárult:  3. helyezett Tóth András Kevin és Jámbor Hunor a 11.D osztályból;  2. helyezést ért el a 11.A …

… január 11-én született Jedlik Ányos 1979 áprilisában koszorúzták meg először az akkori diákok iskolánk névadójának, Jedlik Ányos bencés … és tisztelgünk emlékének. Az alábbi összeállítást Krassói Kornélia tanárnő írásaiból készítettük, amelyek a …

… tanítás nélküli munkanapon a Jedlik Ányos szobrának megkoszorúzása után szekcióelőadásokon vettünk részt. A választható … volt katasztrófavédelmi bemutató, továbbtanulási és pályaorientációs szekciók, tai chi, kreatív műhely, és iskolánk … Náboj, a Kenguru, Dürer, Curie, Bolyai matematika, kémia és fizikaversenyeken szerepeltek mindketten sikerrel. A Plakett …

2024-25 - Bolyai matematikai csapatverseny - Bolyai területi forduló eredmények 5. osztály, Tanáruk: Hortobágyiné Kard … Blanka Jüngling Iván Dániel Kanyik Botond István Kiss Laura 122 pont 8. hely Okoskos Jedlik Ányos Gimnázium Budapest …

… iskolánk 11. C osztályos tanulója , Márkus Boglárka, Simon Borbála és Zhou Xinyao voltak, akik egészen a döntőig … fináléban a német válogatottal csaptak össze, és szoros küzdelemben 45:42-es vereséget szenvedtek, így a … végzett. Ezzel az eredménnyel jogot nyert képviselni Magyarországot az antalyai kadet és junior Európabajnokságon, …

… Kiemelkedő teljesítményt nyújtott: a 6.A osztály „ Gyors csirkék” fiú váltója ( Zupkó Vince, Kifut András, …

… a központi írásbeli felvételi vizsgáról A vizsga időpontja: 2015. január 17. szombat Magyar nyelv: 10 óra Matematika: 11 … Pótnap: 2015. január 22. 14 óra. Az írásbeli vizsga során a dolgozat megírásakor a rajzokat ceruzával, minden … képzésre jelentkezőknek 2015. január 28-án 8-16 óráig. A vizsgázó észrevételeit a megtekintést követő …

… iskolával kapcsolatban. A Nyitott Kapuk rendezvényekre elsősorban nyolcadik osztályos tanulókat várunk. Negyedikesek … megnyílásáról a facebookon is értesülhetsz, ha követed oldalunkat: fb.com/jedlikbp Utolsó módosítás: 2021. 12. 01. …

… tárgyában. A közbeszerzési eljárás Németh Szilárd országgyűlési képviselő úr által irányított Új Jedlik Ányos … került kiírásra. Az ajánlattételi határidő tervezett napja: 2021. április 20. ( csepel.hu ) Utolsó módosítás: …

… A Szombathelyi Dobó SE Németh Pál Dobóakadémia versenysorozatának első fordulójában, az ifjúsági-U18 korosztály diszkoszvető versenyét Raffay Csanád, 10.A …

… Tantermen kívüli digitális munkarend A Kormány döntése alapján a középfokú iskolákban a 9. és a … szerint vesznek részt az oktatásban, három lehetséges munkaformában: Feltöltött és elküldött feladatlapok, beküldendő … esetben, intézményvezetői engedéllyel egyéni és kiscsoportos konzultációk tartására – az egészségvédelmi …