Keresés
… A Jedlik szíve „Az iskolában a legjobb hely a pincében lévő tornaterem.” „Nagy szerencsénk volt az … „A számítógépek klasszak, mert gyorsak.” „Nekem az tetszik a … „Az a legjobb, hogy tanítás után szabad használni az informatika termeket.” „Gyakran focizunk a műfüves …
… Mészáros Zsolt Mészáros Zsolt 1917. február 11-én Mészáros György és Schrödl Mária … idejét. 1939-ben vizsgázott, majd 1940-41-ben a Trefort utcai mintagimnázium gyakorló tanára lett. 1941-től a … párton kívüli volt, két év múlva lemondatták. Így került a Jedlik Ányos Gimnáziumba 1962-ben, ahol 1977-ig, a …
… szaktárgyakból. 1930-ban bölcsészdoktori oklevelet szerzett fizikából. 1928-tól 1935-ig … Tudomány Egyetemen. 1935-ben került a Budapesti (fasori) Evangélikus Gimnáziumba, ahol matematikát, fizikát és … Társulat egyik alelnöke volt. 1985. július 1-én New Yorkba ment, volt tanítványai meghívásának eleget téve. Muki …
… évről-évre több tanítványa ér el kiváló eredményeket országos versenyeken. Kiváló osztályfőnök, nagyszerű nevelő. … sikerült megvalósítania. Nem könnyű feladatot vállalt, amikor valamennyi teljes osztályát néptánccsoporttá képeztette. … pedagógus elé példaként állítható. Utolsó módosítás: 2024. 06. 28. – 08:13 Galéria …
… értelemben krízishelyzet állt elő. A krízishelyzetek normál esetben is elkerülhetetlen velejárói minden ember … szempontból könnyebb megértenünk egymás érzéseit. Ugyanakkor mindenki a saját temperamentumától függően a … aktívak és amennyire csak a helyzet engedi, tartsuk meg korábbi rutinjainkat! Alakítsunk ki otthon is egy követhető …
… Maletas Viajeras - Utazó bőröndök 2024-2025 A Magyarországi Spanyol Nagykövetség Oktatási irodájával való …
… Nívódíj-átadás Az Építőipari Nívódíj pályázati felhívását 2024-ben huszonnegyedik alkalommal hirdette meg az Építőipari … Alapítvány Kuratóriuma (ÉMA). Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) és az Építéstudományi …
… Játszóház November 21-én került sor a Jedlik iránt érdeklődő negyedik évfolyamosok számára …
… ELTE IK, pályaorientációs programok A HiSchool Alapítvány HiJob programja … nyílt céglátogatásra. A legtöbb jedlikes az ELTE Informatikai Karára látogatott, ahol a mesterséges …
… 2022-23 - Bolyai Természettudományos Csapatverseny - Az ELTE … (matematika, fizika, kémia, földrajz, biológia, informatika) első két fordulója után az országos döntőbe jutott … tagjai: Handlovics Daniella, Iliás Gergő és Pethő Kristóf (12.A) A 3. helyezett csapat tagjai: Szabó Réka, Bíró Gergő …
… (matematika, fizika, kémia, földrajz, biológia, informatika) első két fordulója után az országos döntőbe jutott a Jedlik csapata. A nyáron …
… Alsóban az élet - a 9.B-vel és a 6.A-val Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Agrártudományi Kutatóközpont … - citizen science - már évtizedek óta működő kutatási forma, amelyben a hivatásos kutatók egy-egy programban a … sikerességéhez.) Az „Alsóban az élet” programmal egy országos szintű talajélet- és talajegészség-felmérés …
… Augusztus végén iskolánk Erasmus+ pályázatának törökországi zárótalálkozóján három kollégánk (Brutovszky … az INTEReST „Strengthening an Interdisciplinary Approach for an Effective Science Teaching and Learning” (A tantárgyköziség erősítése …
… 2019-20 - OKTV spanyol nyelv - Az Oktatási Hivatal az országos vészhelyzetre való tekintettel az OKTV 2020. március 13-a utáni döntőit nem rendezte meg, az addig megrendezésre került fordulóban elért eredmények alapján hirdettek végeredményt. …
… 2019-20 - OKTV angol nyelv - Az Oktatási Hivatal az országos vészhelyzetre való tekintettel az OKTV 2020. március 13-a utáni döntőit nem rendezte meg, az addig megrendezésre került fordulóban elért eredmények alapján hirdettek végeredményt. …