Keresés
… Környezetvédelmi Emlékverseny, amely a fiatalokat minden korosztályban környezettudatosságra és egészségesebb … és úgy gondolom, hogy a verseny három levelező fordulója által a diákok a legfontosabb környezetvédelemmel … Balbisi Mirjam, az egyik csapattag így gondolkodik erről: Napjaink talán legfontosabb feladata a környezetvédelem. A …
… 2015-16 - Legorobot-építő verseny - Országos döntő Országos döntő Iskolánk csapata második helyezést ért el a …
… szervezte a Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei fordulóját. 288 tanuló foglalkozott a verseny ideje alatt gondolkodtató, sokszor furfangos feladatokkal. Az eredményhirdetés március 3-án 17 órakor, a Puskás Ferenc Általános Iskolában lesz. Galéria … …
… Bolyai csapatverseny 2014. október 17-én a korábbi évekhez hasonlóan megrendeztük a Bolyai matematika csapatverseny dél-pesti körzeti fordulóját. Hogy a 3-8. osztályosok zökkenőmentesen … Ányos Gimnázium . Galéria … 2014. október 17-én a korábbi évekhez hasonlóan megrendeztük a Bolyai matematika …
… MatekÁSZ verseny - A Bendegúz MatekÁsz verseny vármegyei fordulóján Szász Bence 5.a osztályos tanuló 1. helyezést ért el és ezzel az eredményével bejutott az országos döntőbe. Tanára: Cynolter Ágnes … A Bendegúz MatekÁsz verseny vármegyei fordulóján Szász Bence 5.a osztályos tanuló 1. helyezést ért …
… János anyanyelvi verseny - Az Arany János magyarverseny 2. fordulóján elért eredménye alapján az országos döntőbe jutott tanulóink: Gabnay Zoltán (5.A) … Tanáruk: Bonhardtné Hoffmann Ildikó Kerényi Zsombor (8.A) Kiss-Ferenczi Bíborka (8.A) Egri Szilvia …
… XIII. Jakucs László Nemzetközi Földrajzverseny 2024. február 8-án … Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzverseny első fordulója, melyet már XIII. alkalommal hirdetett meg a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kara. A korábbi évekhez képest rekordszámú diák …
… tanárnő és Kékesi Attila tanár úr kíséretében. A látogatás során betekintést nyerhettek az Erzsébet híd belsejébe, … történetéről és szerkezetéről. Az alábbiakban a látogatás során készült képekből tekinthetnek meg válogatást, valamint Kiss Marcell, Medve Balázs és Varró Márk 11.B osztályos tanulók beszámolóját …
… verseny - Az Implom József helyesírási verseny fővárosi fordulóján Farkas Emma (9. A) képviselte iskolánkat, és 12. helyezett lett. Tanára: Bonhardtné Hoffmann Ildikó. … … Az Implom József helyesírási verseny fővárosi fordulóján Farkas Emma (9. A) képviselte iskolánkat, és 12. …
… 2023-24 - Nemes Tihamér Nemzetközi Informatikai Tanulmányi Verseny - A 2. fordulóba jutott három tanulónk mindegyike bejutott a február … Tanáruk: Ötvösné Tomkó Zsófia Gratulálunk! … A 2. fordulóba jutott három tanulónk mindegyike bejutott a február …
… 2023-24 - OKTV spanyol nyelv - Az OKTV második fordulójába jutott spanyol nyelvből Bencsics Adél 12.C … osztályos tanulónk Tanárai: Lakatos Fruzsina és Calvoné Horányi Enikő; valamint Fábián Réka 12.A osztályos tanulónk. Tanára: …
… Nyelvész - A Bendegúz NyelvÉSZ verseny második, fővárosi fordulójába jutottak: az 5. A osztály ból Tóth-Dusha Zoé, … kívánunk! … A Bendegúz NyelvÉSZ verseny második, fővárosi fordulójába jutottak: az 5. A osztály ból Tóth-Dusha Zoé, …
… - A Dürer Matematika, Fizika és Kémiaverseny regionális fordulóján nyújtott teljesítményük alapján iskolánk három csapata jutott az országos döntőbe. K kategória: Domján Lola (10. A), Gede … Szabó Alexandra Nóra (11. B), Ungvári Dóra (11. B), Vass Balázs (11. B) 47. C kategória: Madár Hanna (9.A), …
… és Iliás Gergely 12.A osztályos tanulóink az OKTV második fordulójába jutottak kémiából. Tanáruk: Elekné Becz … és Iliás Gergely 12.A osztályos tanulóink az OKTV második fordulójába jutottak kémiából. Tanáruk: Elekné Becz …
… és Bíró Gergő 12.A osztályos tanulóink az OKTV második fordulójába jutottak biológiából. Tanáruk: Dr. Pavelka … és Bíró Gergő 12.A osztályos tanulóink az OKTV második fordulójába jutottak biológiából. Tanáruk: Dr. Pavelka …