Keresés

… Együtt szaval a nemzet A 2015. január 22-én második alkalommal megrendezett program … teljes Szózat elszavalásával folytatódott. Idén az orosházi Táncsics Mihály Gimnázium, Szakközépiskola és … otthont az esemény központi rendezvényének. Jordán Tamás felkészítésével és vezényletével több száz …

… Kielce 2015 A lengyelországi Kielce városa EU-támogatással nemzetközi projektet … között. Az eseményen Kielce testvérvárosaiból – a németországi Gothából, a romániai Bacauból, az ukrán Vinyicából, … – érkezett középiskolás fiatalok vettek részt. Csepelt jedlikes diákok képviselték. A projekt rendezvényeit három …

… Elhunyt Dr. Magyar Béla 2015. március 9-én, életének 79. esztendejében elhunyt dr. Magyar Béla , a Jedlik Ányos … Bulgáriába nemzetközi versenyre. A Tejút 10-ből az Országos Úttörő Olimpia döntőjébe vezette mini-kosárlabda …

… tudományos főmunkatársa, a Párizsi Magyar Intézet korábbi igazgatója Ablonczy Bálint Újságíró, Heti Válasz, … egyetemi tanár, gazdaság-és társadalomtörténeti kutató, publicista, lektor Buzek László Válogatott röplabdázó … biológus, a deutérium-mentes víz feltalálója Székely László 127-szeres válogatott kosárlabdázó Tóth Enikő Jégkorongozó, …

… Jedlik Napok Egyszer volt… Minden Jedlik-hét kezdetén, amikor belépünk az iskolába, érezzük, hogy valami van a … Örkény István egyperces novellájából és elfoglalta a porta melletti helyét, ahol bár telefonálni nem tudtunk, de … osztály Venczel Katalin tanárnő segítségével létrehozta Kukorica Jancsi és hű szerelme portréját, de arcukat …

… DÖK nap, utolsó tanítási nap 2021. 06. 15., k – 02:00 …

… Jedlik Napok Egyszer volt… Minden Jedlik-hét kezdetén, amikor belépünk az iskolába, érezzük, hogy valami van a … énekterem * Pikkó herceg és Jutka-Perzsi szomorú vígjáték 1793-ból, azaz: posztmodern zenés színház a 9.A-val 14:30, … tanuló előadása  Galéria Csatolmányok jedlik_napok_2015.docx szekciok2015.docx … Egyszer volt… Minden Jedlik-hét …

… a diákigazolvány igényléséhez. Ha az adatlap a beiratkozáskor még nem áll rendelkezésre, azt pótlólag július hónapban, … Az online felület a Kréta rendszerben 2021. június 15-től érhető el. Nyilatkozatok Beiratkozási adatlap (ha nem … ezen az adatlapon találja. Utolsó módosítás: 2021. 06. 04., p – 22:46 Csatolmányok … Tisztelt Szülők! …

… választás 2017. március 6-án lezajlott iskolánkban a diákönkormányzati elnökválasztás. Gratulálunk az új DÖK-elnöknek, … lesz majd, segíti őt a DÖK-programok szervezésében, koordinálásában. Utolsó módosítás: 2017. 03. 08., sze – 09:06 Galéria … 2017. március 6-án lezajlott iskolánkban a …

… DÖK nap 2015. június 15-én, hétfőn, az utolsó tanítási napon tartottuk a hagyományos DÖK napot.  Galéria … 2015. június 15-én, hétfőn, az utolsó …

… amelyek szabadon átjárhatók. Külön jelentkezés csak a sportprogramokra (a testnevelő tanároknál) és a bográcsozáshoz … kell. Mivel ebben az épületben (legalábbis jelenlegi formájában) idén tartunk utoljára DÖK-napot, néhány rendhagyó … tanároknak is lesz külön színe.   11.30-kor lesz egy közös Jedlik-címerbe beállás az udvaron , amit lefotózunk, és …

… a központi írásbeli felvételi vizsgáról A vizsga időpontja: 2015. január 17. szombat Magyar nyelv: 10 óra Matematika: 11 … Pótnap: 2015. január 22. 14 óra. Az írásbeli vizsga során a dolgozat megírásakor a rajzokat ceruzával, minden … képzésre jelentkezőknek 2015. január 28-án 8-16 óráig. A vizsgázó észrevételeit a megtekintést követő …

… Kedves Szülők! Mint már Önök előtt is ismert, a Magyar Kormány rendeletet adott ki a védelmi intézkedések ideiglenes szigorítása érdekében. A jogszabály kiemelten foglalkozik az … módon nem tudja megoldani. A gyermek felügyeletét tehát akkor tudjuk biztosítani, ha a szülő írásbeli kérelmet nyújt be …

… szóló 1997. évi XXXI. törvény (a továbbiakban Gyvt.) 2015. szeptember 1-től hatályos rendelkezései, az ott … felhasználható bizonyítékokról szóló 328/2011. (XII. 29.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: Gytr.) foglaltak szerint … Ágazat Utolsó módosítás: 2015. 07. 29., sze – 10:06 Csatolmányok …

… Jedlik Napok Videófelvételek   Kedd, a tudomány napja - előadások … 13. szerda – a MŰVÉSZETEK napja április 14. csütörtök – a SPORT és EGÉSZSÉG napja április 15. péntek       délelőtt … egészség délelőttje 9 óra: Megemlékezés Jedlik szobornál 9,30-11 óra:  Szekciók 11,15 óra:  Ünnepély délután …