Keresés
… Együtt szaval a nemzet A 2015. január 22-én második alkalommal megrendezett program … teljes Szózat elszavalásával folytatódott. Idén az orosházi Táncsics Mihály Gimnázium, Szakközépiskola és … több százezer diák szavalatával ünnepeltük a Magyar Kultúra Napját. A programhoz a technikai adottságok függvényében …
… Kielce 2015 A lengyelországi Kielce városa EU-támogatással … szervezett "Európai kultúrák közti kommunikáció" címmel 2015. szeptember 7-11. között. Az eseményen Kielce testvérvárosaiból – a németországi Gothából, a romániai Bacauból, az ukrán Vinyicából, …
… Dr. Magyar Béla 2015. március 9-én, életének 79. esztendejében elhunyt dr. Magyar Béla , a Jedlik Ányos Gimnázium … Bulgáriába nemzetközi versenyre. A Tejút 10-ből az Országos Úttörő Olimpia döntőjébe vezette mini-kosárlabda … elismerése, hogy pedagógusok sokaságát képezhette és indíthatta el a pályán. Tagja a Magyar Testnevelési Egyetem …
… tudományos főmunkatársa, a Párizsi Magyar Intézet korábbi igazgatója Ablonczy Bálint Újságíró, Heti Válasz, … egyetemi tanár, gazdaság-és társadalomtörténeti kutató, publicista, lektor Buzek László Válogatott röplabdázó … szakos középiskolai tanár, mezőgazdaságtudományi doktor, növényvédelmi szakmérnök dr. Cserhalmi Zsuzsanna …
… Jedlik Napok Egyszer volt… Minden Jedlik-hét kezdetén, amikor … Örkény István egyperces novellájából és elfoglalta a porta melletti helyét, ahol bár telefonálni nem tudtunk, de …
… Jedlik Napok Egyszer volt… Minden Jedlik-hét kezdetén, amikor belépünk az iskolába, érezzük, hogy valami van a … Örkény István egyperces novellájából és elfoglalta a porta melletti helyét, ahol bár telefonálni nem tudtunk, de … osztály Venczel Katalin tanárnő segítségével létrehozta Kukorica Jancsi és hű szerelme portréját, de arcukat …
… a diákigazolvány igényléséhez. Ha az adatlap a beiratkozáskor még nem áll rendelkezésre, azt pótlólag július hónapban, … 5. Ingyenes állami biztosítás jár minden diáknak a 18. születésnapjáig. További – kiegészítő – biztosítás a … ezen az adatlapon találja. Utolsó módosítás: 2021. 06. 04., p – 22:46 Csatolmányok … Tisztelt Szülők! …
… DÖK-elnök választás 2017. március 6-án lezajlott iskolánkban a diákönkormányzati elnökválasztás. Gratulálunk az új DÖK-elnöknek, … lesz majd, segíti őt a DÖK-programok szervezésében, koordinálásában. Utolsó módosítás: 2017. 03. 08., sze – 09:06 …
… DÖK nap 2015. június 15-én, hétfőn, az utolsó tanítási napon tartottuk a hagyományos DÖK napot. Galéria … 2015. június 15-én, hétfőn, az utolsó tanítási napon …
… DÖK-nap Kedves Diákok! Nemsokára itt … amelyek szabadon átjárhatók. Külön jelentkezés csak a sportprogramokra (a testnevelő tanároknál) és a bográcsozáshoz … 2 földszinti aula 11.A & 5.A -||- Utolsó módosítás: 2019. 06. 12., sze – 11:25 … Kedves Diákok! Nemsokára itt …
… Pótnap: 2015. január 22. 14 óra. Az írásbeli vizsga során a dolgozat megírásakor a rajzokat ceruzával, minden egyéb írásbeli munkát kék … Pótnap: 2015. január 22. 14 óra. Az írásbeli vizsga során a dolgozat megírásakor a rajzokat ceruzával, minden …
… Kedves Szülők! Mint már Önök előtt is ismert, a Magyar Kormány rendeletet adott ki a védelmi intézkedések ideiglenes szigorítása érdekében. A jogszabály kiemelten foglalkozik az … módon nem tudja megoldani. A gyermek felügyeletét tehát akkor tudjuk biztosítani, ha a szülő írásbeli kérelmet nyújt be …
… az igénylésükhöz felhasználható bizonyítékokról szóló 328/2011. (XII. 29.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: Gytr.) foglaltak szerint … dokumentumokkal együtt. Az iskolai befizetésről az iskola honlapján tájékozódhatnak. Az étkeztetés igénybevételével …
… ikonnal lehet váltani) JEDLIK NAPOK - 2016. ÁPRILIS 11-15. április 11. hétfő – a KÖLTÉSZET napja április 12. … 13. szerda – a MŰVÉSZETEK napja április 14. csütörtök – a SPORT és EGÉSZSÉG napja április 15. péntek délelőtt … egészség délelőttje 9 óra: Megemlékezés Jedlik szobornál 9,30-11 óra: Szekciók 11,15 óra: Ünnepély délután …