Keresés

… A zene világnapja Október 1. a zene világnapja, amit iskolánkban szeptember 29-én ünnepeltünk meg. Reggel zenés-táncos flashmobbal indítottuk a napot, majd az ezt követő szünetekben jedlikes diákok …

… Hétvégi túra Október 15-én, vasárnap iskolánk lelkes diákjai és tanárai, néhány szülővel … gyalogos túrát tettek a budai hegyekben az Árpád-kilátó – Oroszlán-szikla – Hármashatárhegy, Guckler Károly-kilátó – … gyalogos túrát tettek a budai hegyekben az Árpád-kilátó – Oroszlán-szikla – Hármashatárhegy, Guckler Károly-kilátó – …

… Tanévnyitó Átadták iskolánk megújult épületét. A 2018-ban,  az iskola ideiglenes épületbe költözésével … kezdődött felújítási projekt zárult le a mai napon, amikor átvágták a nemzeti szalagot, és ezzel ünnepélyesen … került, amely egy 1500 m 2  területű sportcsarnokot, egy 1200 fő befogadására alkalmas aulát, valamint egy 220 fős …

… DÖK-nap A tanév utolsó tanítási napját az idei évben is a Diákönkormányzat szervezte. Számos program közül választhattunk: … … A tanév utolsó tanítási napját az idei évben is a Diákönkormányzat szervezte. Számos program közül választhattunk: …

… osztály május 4-6. között erdei iskolában vett részt a Mogyoró-hegyen. A három nap színes programjait (vízbiológia, fellegvári túra, … a Madas László Erdészeti Erdei Iskola szakvezetői gondoskodtak. Galéria … A 6.A osztály május 4-6. között erdei …

… No backpack day A Jedlik Hét csütörtökén a 7.A osztály hátizsák nélküli napot … A legjobb, legkreatívabb megoldásokat díjazták. Galéria … A Jedlik Hét csütörtökén a 7.A osztály hátizsák nélküli napot …

… programokkal és jelmezversennyel fűszerezett farsangi napot szervezett. Galéria … Február 11-én a DÖK izgalmas … programokkal és jelmezversennyel fűszerezett farsangi napot szervezett. …

… január 28-án, pénteken Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, Mager Andrea, az állami … épület 4800 négyzetméteres új szárnnyal bővül, amiben 11 új szaktanterem egészít ki a főépületben felújított 34 … tornaterem épül. A felújítási munkálatok 2021. november 18-án kezdődtek, az átadás várható időpontja pedig 2023. …

… Állatok világnapja Október 4-én volt az Állatok világnapja, amit 1931 óta … Háziállataink jólétéről természetes, hogy mi magunk gondoskodunk, de a vadon élő veszélyeztetett fajok megóvásából is … érkezett a hazai kígyó- és gyíkfajokat bemutató vándorkiállítás. A gyönyörű transzparenseket, plakátokat az A …

… szülinapi ünnepségen képviselte a JÁG vezetősége iskolánkat 2018. július 7-én Hattingenben. Abban az … diák is eltöltött 10-14 izgalmas napot egy-egy németországi látogatás során. Nagyon jól ismerik diákjaink a 100. szülinapját …

… rács segítségével Folyadék törésmutatójának mérése optikai koronggal Napelemcella vizsgálata) A Jedlik Ányos Gimnázium … rács segítségével Folyadék törésmutatójának mérése optikai koronggal Napelemcella vizsgálata) A Jedlik Ányos Gimnázium …

… által kitalált feladatokon kellett megfelelniük. Minden napra jutott kihívás, amit a nagyszünetben kellett teljesíteni: Hétfőn kockacukrokból kellett tornyot építeni Kedden a nyelvújítással kapcsolatos … kellett teljesíteni: Hétfőn kockacukrokból kellett tornyot építeni Kedden a nyelvújítással kapcsolatos …

… neked. A gyerekeidtől kaptad kölcsön.” (kenyai közmondás) A 2017. április 24-28. között megrendezésre került … elterjesztése iskolai keretek között. Iskolánkban egy kétfordulós Földnapi vetélkedőt szerveztünk, amelyre 15 csapat jelentkezett. Az első fordulón minden csapatnak egy 3D-s plakátot kellett …

… Christmas Party Angol nyelvű karácsonyi estét tartottunk 2016. december 20-án. Az eseményen készült videók: … váltani) Galéria … Angol nyelvű karácsonyi estét tartottunk 2016. december 20-án. Az eseményen készült videók: …

… A Jedlik Ányos Gimnázium és Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata ötödik alkalommal hívta Öregdiák Találkozóra … egykori tanítványait, az 1956, 1966, 1976, 1986, 1996, 2006-ban érettségizett diákokat 2016. december 2-án. Morovik Attila alpolgármester úr és …