Keresés

… az IBM Innovation Centerben 2017. március 24-én a végzős informatika tagozatosok látogatást tettek az IBM budapesti … központjában. Galéria … 2017. március 24-én a végzős informatika tagozatosok látogatást tettek az IBM budapesti …

… tanárnő kíséretében. Az egyetemi magángyűjtemény elsősorban az orvostanhallgatók tanulmányait segíti, ugyanakkor külsősök számára is látogatható, így kiváló lehetőséget …

… a karbantartásig. Ez cég 1989-ben alapult meg egy kis csoporttal akik belekezdtek a fejlesztésbe és kutatásba, mára … okítást is kaptunk. Ezután (mivel nagy létszámú csoportnak számítottunk) két csoportra bontva kezdtük meg a több … az idő múlását, ahogyan elment az egész délelőtt és egy kicsi a koradélutanból is. Részemről a vezetők és kollégáik …

… tovább bővült, az talán már nem véletlen. 2001-ben Krassói Kornélia matematika-fizika szakos tanárnőnket kérte meg … egy svéd gimnázium diákjait és segítsünk nekik magyarországi programjuk kialakításában - vállaltuk. 2002-ben … hogy megismerkedjenek egy magyar középiskolával és Magyarországgal. Több mint százan érkeztek alaposan felbolygatva a …

… Reaktorlátogatás A 11.B osztály fizika fakultációs diákjainak április 30-án lehetősége volt meglátogatni a … úr kíséretében. A látogatás során Dr. Pokol Gergő és Bobos Csaba, a Nukleáris Technikai Intézet munkatársai vezették körbe a csoportot a …

… és szülői közössége támogatásával -, az intézményen belül, 2021. november 15-től visszatérünk a kötelező … A legfontosabb szabályok: Az intézmény előtti csoportosulások megelőzésére érdekében reggelente a Tejút utcai … is igénybe vehető (utóbbi 7:45-ig). Az intézménybe érkezéskor a bejáratnál minden foglalkoztatott és diák számára …

… és az emlékház vezetőjének szívélyes kalauzolása során.  Utolsó módosítás: 2018. 09. 27., cs – 08:47 Galéria … Tantestületünk … és az emlékház vezetőjének szívélyes kalauzolása során.  …

… Beiskolázással kapcsolatos információk A szülői tájékoztató, játszóház és nyitott kapuk rendezvényünkre érkező látogatók számára belépéskor kötelező a kézfertőtlenítés, a testhőmérséklet mérés és … alatt az arcvédő maszk használata. Szülői tájékoztató  (2021. október 18. 17 óra) A negyedikes diákok szüleit a 7.A …

… Jedlik Ányos Gimnázium, "B" épület földszint, iskolaorvosi szoba 2021. szeptember 21. (kedd) 8:00, vagy 2021. szeptember 24. … viselése! Bese Benő intézményvezető Utolsó módosítás: 2021. 09. 17., p – 07:07 … Tisztelt Szülők! Tájékoztatom Önöket az …

… tanárnő és Kékesi Attila tanár úr kíséretében. A látogatás során betekintést nyerhettek az Erzsébet híd belsejébe, … történetéről és szerkezetéről. Az alábbiakban a látogatás során készült képekből tekinthetnek meg válogatást, valamint … melyen eredetileg 2x2 sávon gépjárműforgalom haladt, oldalain járdával, a híd közepén pedig 2 villamossín futott. …

… Tisztelt Szülők! Intézményünkben a beiratkozás időpontja 2021. június 22. kedd. A beiratkozás az alábbi beosztás … a diákigazolvány igényléséhez. Ha az adatlap a beiratkozáskor még nem áll rendelkezésre, azt pótlólag július hónapban, … Az első szülői értekezletre előre láthatóan szeptember 16-án, csütörtökön kerül sor 17 órától. (Az iskolánkban …

… ki a keresett felvételizőt!" placeholder="71234567890" keysApiPath="lekerdezes/felveteli_ideiglenes_2021/azonosito" …

… Szímőn, Jedlik Ányos szülőfalujában. Utolsó módosítás: 2021. 09. 22., sze – 12:42 Galéria Csatolmányok szimo_meghivo.pdf …

… - Bolyai Természettudományi Csapatverseny - Területi forduló Területi forduló A Bolyai természettudományi … XXI. Pál Martin Kindl Eszter Verebélyi Dalma - 137 pont 2021-02-05 15:26:46 5. hely Irreverzibilis koaguláció Jedlik … Tóth Máté Leipold Gergely Poncsák Pongrác Szakács Ábel 122 pont 2021-02-05 15:27:30   6. évfolyam 4. hely Szőrös …