Keresés
… Évnyitó Igazgató úr szeptember 1-én megnyitotta a 2021/2022-es tanévet. Fotók: Vizi Gergely (11.A) Galéria … Igazgató úr szeptember 1-én megnyitotta a 2021/2022-es tanévet. Fotók: Vizi Gergely (11.A) …
… 2020-21 - Kalmár László matematikaverseny - Körzeti forduló Körzeti forduló A 2021. évi Kalmár László Matematika Verseny …
… helyzet sajnos nem tette lehetővé, hogy a hagyományos formában tartsuk meg a szalagavató ünnepséget, ezért szűk … 2021. január 22-én. Az eseményt hozzátartozók és a többi jedlikes az alábbi élő közvetítésben követhette: Az … helyzet sajnos nem tette lehetővé, hogy a hagyományos formában tartsuk meg a szalagavató ünnepséget, ezért szűk …
… Portugál diákcsere Február 1-én ért véget a portugál diákcsere budapesti hete. Amikor a barátainktól Ferihegyen … senki nem gondolta, hogy áprilisban nem folytatódik a program Portugáliában. Reméljük, hogy a következő tanévben …
… Föld Napja vetélkedő Iskolánk a fenntarthatósági témahét keretén belül idén is … amit megtehet, az kicsiny” (Edmund Burke) A verseny két fordulóból állt. Az első fordulóban minden csapatnak le … is kapott az iskolánkban éppen akkor zajló Erasmus+ programban résztvevő külföldi diákoktól. A nagyobbak …
… 20-21-én bentalvós versenyfelkészülésen vettek részt Jedlikes diákok a tornateremben Bükkfejes András vezetésével. A kisebbek a First Lego League versenyre, a nagyobbak pedig a World Robot Olympiad versenyre készülnek. Galéria … Február …
… Holczer tanárúr jóvoltából virtuális sétát vehetünk a Jedlik új laborjának építési területén. … tanárúr jóvoltából virtuális sétát vehetünk a Jedlik új laborjának építési területén. …
… Indul a ZsetON – Hangolódj a pénzügyekre! A pénzügyi tudás … döntésekhez. A Pénzügyminisztérium Okosan a pénzzel programjának keretében, fiataloknak szóló versenyt hirdet … kezelésével – hangsúlyozta Balogh László. Mint mondta: a kormány a pénzügyi tudatosság fejlesztését szolgáló …
… érettségizett 1985-ben, számvitel szakon. 2010-ben az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán szociálpedagógus … ügyes-bajos dolgainak megoldásához, bármilyen kéréssel is fordultak hozzá. Súlyos betegségét a kezdetektől fogva hihetetlen optimizmussal, türelemmel viselte, amikor egészségi állapota engedte visszatért a munkájához és …
… ELTE-CERN Masterclass Március 6-án került megrendezésre az ELTE-CERN … A CERN egy nemzetközi részecskefizikai kutatóintézet Franciaország és Svájc határán, itt található a világ jelenlegi legnagyobb részecskegyorsítója. A program maga egy egynapos részecskefizikai rendezvény volt …
… Síkfutás A Budapesti Diáksport Szövetség idén is jutalmazta a kiemelkedő eredményt … osztályos tanulója Babinyecz Anna, aki a 2021/22-es tanév országos diákolimpiai döntőjében 800 méteres síkfutásban … és további sportsikereket kívánunk! Utolsó módosítás: 2022. 12. 08., cs – 11:25 Galéria … A Budapesti Diáksport …
… Kolonics György Sportérdemérem Székely Írisz, a Profi – Team Életmód Egyesület … átvehette a Kolonics György Sportérdemérmet. Írisz 2017-ben, 11 évesen kezdte a pályafutását. Az egyesület Fit Kid első …
… írtak módszertani cikket kollégáink, Brutovszky Gabriella, Hortobágyiné Kard Eszter, Nagy Andrea és Zaha Enikő. Büszkén … oktatás Brutovszky Gabriella: A biológus kutatócsoport projektmunkája Hortobágyiné Kard Eszter: A mérnök kutatócsoport …
… Vívó Országos Bajnokság A Ludovika Arénában rendezték 2021. 12. 17-19 között a Felnőtt Vívó Országos Bajnokságot, ahol Skorka Csongor 12.E osztályos …
… Digital English Christmas Party 2021. 12. 16., cs – 01:00 - 2021. 12. 17., p – 01:00 …