Keresés
… Kerületi informatika 2017-18-as tanév munkaterve: letöltés PDF-ben 2017-18 FÁIAV előzetes A 2016-17-as tanév FÁIAV … feladatai innen tölthetők le! Vagy innen: feladatok, források ill. megoldások Kerületi versenyeredmények 2017 …
… kapcsolattartójaként. Számtalan matematika szakkör és tábor szervezésében, vezetésében vett részt Váctól … és nyolcévfolyamos gimnáziumi matematika tankönyvek lektorálásában, közép-, és emelt szintű érettségi feladatok … dolgozatok javításának felülvizsgálatában, tagja volt országos matematikaversenyek zsűrijének. Közreműködött az …
… Sajnos már ott sem tudtak segíteni. Kollégái az alábbi sorokkal búcsúznak tőle: Takács Attila 1980-ban érettségizett … a diákokat. 1985-től hét – egy kivétellel mindig informatika tagozatos - osztály osztályfőnöke volt. 1990-ben … ő tolmácsolásában. Soha nem felejtem el az első tanítási napot 5. osztály szeptemberében. A fiúk akkor kapták meg a …
… Szülők! A Magyar Közlöny 118. számában megjelent a Kormány 220/2020. (V. 22.) rendelete az iskolák 2020. júniusi … munkarend tapasztalatai alapján egyéni vagy kiscsoportos foglalkozás szervezhető a tanulók felzárkóztatása … felügyeletét. A felügyelet keretében napközi, szakkör, sportfoglalkozás, egyéni vagy csoportos felzárkóztató …
… adatok Otthoni felkészüléshez előírt feladatok Tanulmányok alatti vizsgák Tanulói létszám Diabéteszes tanulók speciális eljárásrendje Az országos kompetenciamérés eredményei 2008-ig visszamenőleg … tanuloi_letszam_2025.pdf tanulmanyok_alatti_vizsgak_2025.pdf szakkorok_2025.pdf …
… Iskolánk ebben a tanévben ünnepli fennállásának 80. évfordulóját. Alapítása rendhagyó volt. 1945 nyarán a szülők … a látogatást megelőző héten lehet regisztrálni honlapunkon. 2025. november 12-13-14. 2025. december 1-2-3. Iskolánk és … gyarapítják nyelvtudásukat. Érettségi Iskolánk a 2005-2006-os tanév óta emelt szintű érettségi vizsgaközpont. A …
… Annak a generációnak a tagja, amely az ötvenes években az ország legtehetségesebb tanáraiból verbuválódott, betöltendő … távozása utáni űrt a gimnáziumban. 45 évi működése során nyolc osztálynak volt osztályfőnöke, tanítványainak … és külföldi kirándulást vezetett. Hagyományt teremtett a gorsiumi Florália ünnepek megújításával, a latinosok …
… arányában évek óta a népszerű célpont az 1990 óta működő informatika tagozat. Évről évre 180-200 nyolcadikos szeretne … 15 érdeklődőt, ahol a klasszikus programozás mellett a webprogramozás, az objektumorientált programozás és a … zajlik, összesen 75 modern számítógépen, Windows 10 és Office 2019 környezetben. Ezeket kiegészíti még egy …
… Informatika a Jedlikben A kezdetek 1992 : Bekapcsolódtunk az IIF programba és a Hungarnet … amelyen nyilvános BBS-t is üzemeltettünk. 1994/95 : A Soros Alapítvány pályázatán egy új 486-os gépekből álló …
… munkába. A tárlat a tanév végéig látható. A kiállítók névsora: Bakos Luca Balázs Anna Baráth Boglárka Bencsics Adél Farkas Teodóra Kiss Dorka Kutasi Zita Németh Flóra Nguyen Van Anh Papp Tünde …
… következő tanévre vonatkozó tankönyvrendelési listákat. A korábbi évektől eltérően idén a KELLO Szülői ügyfélkapuján … A szülői felület a https://szuloifelulet.kello.hu/ weboldalon érhető el. A rendelés megtekintéséhez és … lulet_felhasznaloi_kezikonyv_v12_-_modositott_ez_a_vegleges_.pdf tajekoztato_szuloknek_2020-2021_vegleges_vegleges.pdf …
… Jedlik Nap A pénteki tanítás nélküli munkanapon a Jedlik Ányos szobrának megkoszorúzása után szekcióelőadásokon vettünk részt. A választható … volt katasztrófavédelmi bemutató, továbbtanulási és pályaorientációs szekciók, tai chi, kreatív műhely, és iskolánk …