Keresés

… Az április 17-21. között megrendezett Jedlik-heti programsorozat keretében idén is mindenki találhatott kedvére való … a jedlikes diákok és tanárok egyaránt. Csütörtökön sportversenyeket szerveztünk. Az asztalitenisz-bajnokság a … eredménnyel zárult:  3. helyezett Tóth András Kevin és Jámbor Hunor a 11.D osztályból;  2. helyezést ért el a 11.A …

… tanárnő kíséretében. Az egyetemi magángyűjtemény elsősorban az orvostanhallgatók tanulmányait segíti, ugyanakkor külsősök … Leitner Gréta Anna, Ungvári Dóra (11.B) Utolsó módosítás: 2023. 12. 13. – 08:16 Galéria …

… semmit, mert amit megtehet, az kicsiny” (Edmund Burke) A verseny két fordulóból állt. Az első fordulóban minden csapatnak le kellett adni egy plakátot a …

… a Jedlik Ányos Gimnázium 8.A és 10.A osztálya a csepeli önkormányzat támogatásával történelmi és irodalmi kiránduláson … a Partiumban. Az 59 diákból és három tanárból álló csoportot a Misszió Tours Utazási Iroda képviseletében Budai László és Sándor K. Ferenc kísérte el a három napos útra. A határon túli magyar lakta területeket …

… már nyolcadik alkalommal szerveztünk több napos rendezvénysorozatot a jedlikes diákoknak, tanároknak. Az … szünetekben pedig egészséges ételekkel versengtek. Szerdán sor került a Kenguru matematika verseny pályázatainak … iskolánk sokoldalú, tehetséges diákjait. Csütörtökön, a sportversenyeken osztályok és évfolyamok küzdtek egymás és a …

2021-22 - Bolyai matematikai csapatverseny - Területi … 27. (103 pont) 135 csapatból Hortobágyiné Kard Eszter 11.  Ingyenélők Lugosi Dorottya Gede Eszter Lehotai Dávid …

2021-22 - Bolyai matematikai csapatverseny - A Bolyai matematika csapatverseny körzeti fordulójának díjazott csapatai az 5-8. évfolyamon 5.osztály … Farkas Bence Turányi Gergely Pokol Sarolta Farkas Dániel 112 pont   5. hely Derékszögű farkasok Jedlik Ányos Gimnázium …

… - Erdély 2019. ősz Szeptember 5. (csütörtök) Hajnali ötkor indultunk a Jedlik ideiglenes épülete elől a … busszal. Odafelé többször megálltunk, a határátkelés gyorsan megtörtént. Ezután - a romániai időzóna szerint - negyed tizenegykor érkeztünk Nagyváradra , a nagyváradi várhoz. Itt …

… gyászában osztozva megrendült lélekkel vesszük körül koporsódat.​​ Akik tudtak arról, hogy hónapokon át alattomos … körünkből. Már jó kétezer éve mondják, halljuk: Te mortuis nil, nisi bene! - A halottakról jót vagy semmit! … kaptak, vagyis első helyezést értek el. A csoport az 1984-85-ös tanévben például összesen 26 alkalommal lépett …

… tanítás nélküli munkanapon a Jedlik Ányos szobrának megkoszorúzása után szekcióelőadásokon vettünk részt. A választható … melyek lebilincselnek, inspirálnak és szórakoztatnak.18 diákunk vállalta a kihívást, és útra kelt a kreativitás … helyezett és így részt vehet a Diákolimpiai válogatón, a Bolyai, Zrínyi, Kenguru és Varaga Tamás

… Nyári tábor TÁJÉKOZTATÓ A BALATONAKALI NYÁRI TÁBORRÓL (GÓLYATÁBOR) A tábor ideje: 2017. június 30-tól július 06-ig. A tábor helye: Keszthely …

… 2025-26 - Bolyai anyanyelvi csapatverseny - Országos döntő Országos döntő A Bolyai anyanyelvi …

… k, 04/16/2019 - 02:00 Az Art9 Galéria kiállításán Csorba Zoltán tanár úr által gyűjtött képek is láthatók. … Az Art9 Galéria kiállításán Csorba Zoltán tanár úr által gyűjtött képek is láthatók. …

… szo, 10/15/2016 - 02:00 Beszámoló egy kalandos útról. Csorba Zoltán tanár úr előadása 2016. október 15-én a … Beszámoló egy kalandos útról. Csorba Zoltán tanár úr előadása 2016. október 15-én a …