Keresés
… a 2x15 helyre. Pár éve már 2 osztályban indítunk 1-1 csoportot, hogy kielégíthessük a megnövekedett igényeket. … tesznek B2-es nyelvvizsgát ezekből a nyelvekből is a 12. osztály végén a tehetséges angolosok, hiszen erre is … workshopokat, vetélkedőket szervezünk. Ezeken bárki, aki jedlikes, részt vehet, hiszen iskolánkban kivétel nélkül …
… program keretében érkezetek Fülekre. A jelenlévőket Szvorák Zsuzsanna, a Csemadok Füleki Alapszervezetének elnöke … Puntigán József Forrás: https://korkep.sk/cikkek/esemenyek/2018/10/06/az-aradi-vertanukra-emlekeztek-fuleken/ Galéria … …
… augusztusban a világ legnagyobb részecskefizikai laboratóriumában dolgozott filmproducerként. Idén márciusban a … lesz szerencsétek minél többet gyűjteni! Utolsó módosítás: 2018. 09. 24., h – 19:16 Galéria … Pallagi Patrik, iskolánk természettudományos …
… Gólyabál 2014. Felvétel időpontja p, 11/21/2014 - 01:00 2014. november … gólyabált a 10.E szervezésében. Az egész héten át tartó versenyen minden osztály szépen szerepelt. A nyertes végül a … gólyabált a 10.E szervezésében. Az egész héten át tartó versenyen minden osztály szépen szerepelt. A nyertes végül a …
… Iskolánk ebben az évben ünnepelte fennállásának 78. évfordulóját. Alapítása rendhagyó volt. 1945 nyarán a szülők … Alma Mater utolsó hajtása. Egy hónap alatt létrejött az ország első tandíjmentes, koedukált, államilag támogatott … már 38 éves múltra tekint vissza. Érettségi Iskolánk a 2005-2006-os tanév óta emelt szintű érettségi vizsgaközpont. A …
… 2022-23 - Bolyai matematikai csapatverseny - Területi forduló Területi forduló A Bolyai … Major Krisztina Németh Vanda - Szakácsné Györey Bernadett 4. hely Matek ászok Angyal Borbála Pánya Kamilla Éberlein …
… 2020. szeptember 9-én ünnepelte alapításának 75. évfordulóját. Alapítása rendhagyó volt. 1945 nyarán a szülők … egyedülálló, hogy egy hónap alatt létrejött a gimnázium, az ország első tandíjmentes, koedukált, államilag támogatott egyházi iskolája. 1948-ban, az államosításkor jól szervezett, igényes és ugyanakkor családias …
… 2022-23 - Bolyai anyanyelvi csapatverseny - A Bolyai anyanyelvi csapatverseny 9-12. osztályos kategóriájában a díjazottak közé jutott a 12.a … csapata: 5. helyezettek : Góg és Magóg lányai, azaz Lugosi Dorottya, MolnárDominika, Szilágyi Réka, Mezei Dóra Tanáruk: …
… 2023-24 - Bolyai matematikai csapatverseny - Körzeti forduló Körzeti forduló A Bolyai …
… előtt mutatják be nyelvtudásukat, amire körülbelül 10-12 perc áll a rendelkezésükre. A diákok nem húznak tételt, nem kapnak képet vagy szöveget, egyszerű párbeszéd formájában folyik a vizsgáztatás. Kifejezetten hátrányos, ha … learning Using the computer and the Internet – social media sites Friends and mates – importance of social life …
… Pál Kárpát-medencei Földrajz-Földtan Verseny fővárosi fordulóba 3 diákunk jutott be. 10. Kéri Márton 7.A 35. … Pál Kárpát-medencei Földrajz-Földtan Verseny fővárosi fordulóba 3 diákunk jutott be. 10. Kéri Márton 7.A 35. …
… a Vermes Miklós Általános Iskola Tehetségnapján egy játékos matematika vetélkedőn. Különböző logikai, taktikai és … feladatokat kellett megoldaniuk a csapatoknak. A játék során kiemelt szerepet kapott a csapatmunka , de több olyan feladat is volt, amikor a sikerhez a másik iskola csapatával kellett hatékonyan …
… 2023-24 - Barcsi Országos angolverseny - A barcsi Országos Angol Nyelvi Verseny döntőjébe jutott Bálint …
… - Március 23-án lezajlott az ARANY JÁNOS MAGYARVERSENY országos döntője, ahol diákjaink kiemelkedően szerepeltek, egyedülállóan sokan … 3. HELYEZETT KISS-FERENCZI BÍBORKA, a 8.A osztály tanulója, tanára Venczel Katalin. Minden …
… 2017-18 - Bendegúz Tudásbajnokság Matematika - Országos döntő Országos döntő Kindl Eszter 5.A osztályos tanuló a …