Keresés

… Jedlik Napok Egyszer volt… Minden Jedlik-hét kezdetén, amikor belépünk az iskolába, érezzük, hogy valami van a … Örkény István egyperces novellájából és elfoglalta a porta melletti helyét, ahol bár telefonálni nem tudtunk, de … osztály Venczel Katalin tanárnő segítségével létrehozta Kukorica Jancsi és hű szerelme portréját, de arcukat …

… Jedlik Napi Hangverseny Felvétel időpontja sze, 04/15/2015 - 17:00 A hagyományos Jedlik Napi Hangversenyen készült …

… a hattingeni diákcsere-kapcsolat Fennállásának 40. évfordulójá​t ünnepelte a Jedlik Ányos Gimnázium abban az … kölcsönös felfedezése várt Hattingen és Csepel diákjaira 1985-ben. A különleges közös élményeknek, a színvonalas … atmoszférájából kaptunk ízelítőt, idén pedig a RUHR.2010 rendezvénysorozatába kapcsolódhattunk be. Ez utóbbi …

… izgalmas előadást az őssejtek kutatásáról, valamint azok orvosi alkalmazásáról. Köszöntve a résztvevő középiskolás diákokat, a rendezvényt Sándor Judit és Varju Márton bioetikusok (Közép-Európai Egyetem, … bemutatót a rák kialakulásáról, kezeléséről és az őstumorsejtekről. Ezen belül kifejtette a rák és a tumoros …

… téve ezzel, hogy középiskolás diákok egy ingyenes tábor keretében vehessenek részt egy olyan különleges … Vince (11.B) Vámos Bence (9.B)] képviselte. A diákok egy 3 fordulós online vetélkedő és egy motivációs videó elkészítése … majd összeszedem, mert szedni élvezet! De szóba se jöhet a Balcsi, a Duna, csak a kanyargós, vad Tisza, csíp a …

… január 11-én született Jedlik Ányos 1979 áprilisában koszorúzták meg először az akkori diákok iskolánk névadójának, Jedlik Ányos bencés … a szikvízgyártásról. A kézirat csak a technikai adatokat tartalmazza, azokat is vázlatosan. Benne van néhány …

… a diákigazolvány igényléséhez. Ha az adatlap a beiratkozáskor még nem áll rendelkezésre, azt pótlólag július hónapban, … Önöknek nyomtatványokat. Kérjük, hogy a beiratkozáskor szükséges összeget (7.300 Ft) legyenek szívesek … (ha nem töltötte ki a Krétán keresztül) Adatvédelem Iskolaorvos Iskolapszichológus Hit- vagy erkölcstan – CSAK 5. …

… Hattingen Ahogy 1985 óta minden évben, idén is megszervezte iskolánk a … összesen több mint 60 diák vett részt a programon. A mi korosztályunknak most nyílt lehetősége először utazni, 4 év … hiszen mégis csak egy gyönyörű hely. Voltunk ezenkívül paintballozni és levittük őket egy egynapos kirándulásra …

… Dr. Virányi Judit ​​Önéletrajz 1921-ben születtem Budap​​esten. Középiskolai tanulmányaimat a budapesti Baár Madas református leánygimnáziumban végeztem. Magyar-német szakos … ahol 160 mesét jegyeztem le és a Székelyföldön, ahol bútorokat rajzoltam. Mindkét gyűjtés anyaga a Néprajzi Múzeum …

… Fogadóórák 2017. 03. 02., cs – 17:00 …