Keresés

… Nyári Tábor Tisztelt Szülők és Diákok! Sokéves hagyományunknak … – amennyiben a kormány engedélyezi az ottalvós táborokat – 2020-ban is szeretnénk megrendezni az iskola nyári … Hétvezér utca 49. A tábor tervezett ideje: 2020. 06. 26-tól 07. 02-ig. Étkezés: Napi háromszor. Szállás : …

… 2020. március 19-20-án lehetőség lesz a jelentkezés során megjelölt tagozatsorrend módosítására. Módosítani csak akkor érdemes, ha a jelentkező szándékai megváltoztak. Az …

… DÖK nap Az idei DÖK napon kivételesen nem csak a tanévtől, hanem … is elbúcsúztunk a következő két tanév erejéig, amikor megújult, kibővített formájában költözünk vissza. Galéria … Az idei DÖK napon …

… tudományos főmunkatársa, a Párizsi Magyar Intézet korábbi igazgatója Ablonczy Bálint Újságíró, Heti Válasz, … egyetemi tanár, gazdaság-és társadalomtörténeti kutató, publicista, lektor Buzek László Válogatott röplabdázó … Hongkongi Nemzetközi Karmesterverseny győztese (2018.). dr. Kenderessy Miklós Villamosmérnök, a műszaki …

… Jedlik Napok Egyszer volt… Minden Jedlik-hét kezdetén, amikor belépünk az iskolába, érezzük, hogy valami van a … szegletbe, melynek színpadán a jelentkezők improvizációs drámajátékokban mérhették össze színházi tehetségüket. A … jó sportoló, Közművelődésért és az Arany Egér díjat, a Vermes Plakettet és a tavaly alapított Csodabogár díjat. …

… DÖK nap, utolsó tanítási nap 2021. 06. 15., k – 02:00 …

… DÖK nap 2015. június 15-én, hétfőn, az utolsó tanítási napon tartottuk a hagyományos DÖK napot.  Galéria … 2015. június 15-én, hétfőn, az utolsó …

… Jedlik Napok Egyszer volt… Minden Jedlik-hét kezdetén, amikor belépünk az iskolába, érezzük, hogy valami van a … valami varázslatos… Majd körbenézünk és rögtön észrevesszük a változásokat. Immár ötödik alkalommal került … Örkény István egyperces novellájából és elfoglalta a porta melletti helyét, ahol bár telefonálni nem tudtunk, de …

… Tisztelt Szülők! Intézményünkben a beiratkozás időpontja 2021. június 22. kedd. A beiratkozás az alábbi beosztás … a diákigazolvány igényléséhez. Ha az adatlap a beiratkozáskor még nem áll rendelkezésre, azt pótlólag július hónapban, … méreteit ezen az adatlapon találja. Utolsó módosítás: 2021. 06. 04., p – 22:46 Csatolmányok … Tisztelt Szülők! …

… választás 2017. március 6-án lezajlott iskolánkban a diákönkormányzati elnökválasztás. Gratulálunk az új DÖK-elnöknek, … lesz majd, segíti őt a DÖK-programok szervezésében, koordinálásában. Utolsó módosítás: 2017. 03. 08., sze – 09:06 Galéria … 2017. március 6-án lezajlott iskolánkban a …

… amelyek szabadon átjárhatók. Külön jelentkezés csak a sportprogramokra (a testnevelő tanároknál) és a bográcsozáshoz … kell. Mivel ebben az épületben (legalábbis jelenlegi formájában) idén tartunk utoljára DÖK-napot, néhány rendhagyó … a végén? Társasjátékok 9.A 9.A -||- Minden felnőtt egy kicsit gyerek Nagyfiúk2 (film) Vermes fizika 9.A -||- A …

… nyert diákok szülei részére létrehozott Microsoft Teams csoportban olvasható. A tanuló, a diákigazolvány igénylésére vonatkozó kérelmét indítsa el a Kormányablakban, és az itt kapott Nemzeti Egységes … még nem áll rendelkezésre, azt pótlólag július hónapban, a szerdai ügyeleti napokon 9 és 13 óra között lehet …

… Szülők! A Magyar Közlöny 118. számában megjelent a Kormány 220/2020. (V. 22.) rendelete az iskolák 2020. júniusi … szabályok szerint kell biztosítani. Azok a szülők, családok, akik igényt tartanak gyermekük felzárkóztatására, …

Napközbeni felügyelet, étkeztetés Tájékoztatás a tanulók … Kedves Szülők! Mint már Önök előtt is ismert, a Magyar Kormány rendeletet adott ki a védelmi intézkedések ideiglenes … (leves és főétel). 1. A rendelés menete A március hónapra – 03.09-03.31-ig – vonatkozó megrendelést  03.08-án 9 óráig …

… Jedlik Napok Videófelvételek   Kedd, a tudomány napja - előadások … 13. szerda – a MŰVÉSZETEK napja április 14. csütörtök – a SPORT és EGÉSZSÉG napja április 15. péntek       délelőtt … egészség délelőttje 9 óra: Megemlékezés Jedlik szobornál 9,30-11 óra:  Szekciók 11,15 óra:  Ünnepély délután …