Keresés
… Szakmai nap a laborban 2014. október 18-án szakmai napot tartottunk a szeptemberben átadott Természettudományi Laboratóriumunkban, ahol Härtlein Károly (BME) és Dr. Róka András (ELTE) mellett Holczer Viktor 12.A osztályos tanulónk is látványos kísérleteket mutatott …
… Az április 17-21. között megrendezett Jedlik-heti programsorozat keretében idén is mindenki találhatott kedvére való … munkáján kívül évek óta versenyszerűen sportol. 2019-ben és 2021-ben az Akrobatikus rock and roll Országos Bajnokságon … 2021-ben a Magyar Bajnokságon 2. helyezést ért el. 2022-ben négy világversenyen is szerepelt nagy és …
… 2020. szeptember 9-én ünnepelte alapításának 75. évfordulóját. Alapítása rendhagyó volt. 1945 nyarán a szülők kezdeményezésére, a három csepeli párt … koedukált, államilag támogatott egyházi iskolája. 1948-ban, az államosításkor jól szervezett, igényes és …
… Programok, információk felvételizőknek Október 15. 17.00 - Beiskolázási … Nyitott Kapuk II. November 29-30. - Nyitott Kapuk III. A 2019/2020. tanévre vonatkozó beiskolázási tájékoztatónk ezen …
… Bulgáriába nemzetközi versenyre. A Tejút 10-ből az Országos Úttörő Olimpia döntőjébe vezette mini-kosárlabda csapatát, ezzel öregbítve Csepel sportjának hírnevét. Az iskolában tornaedzőként működött, tanítványait a Csepel SC átvette és …
… jó hírhez! Már nagyon várjuk, hogy megismerhessünk. Ezen az oldalon gyűjtjük össze az évkezdés előtti tudnivalókat. A … következő napokban. Iskolánk minden évben szervez nyári tábort, ahol a gólyákat is szívesen látjuk. Információk és jelentkezés: …
… Váci Mihály Szomorú szívvel tudatom mindazokkal, akik ismerték és szerették, … akaratának megfelelően hamvait 2023. december 2-án 13 órakor szülőföldjén Vas vármegyei Andrásfai Temetőben helyezzük … nyelvet és kultúrát. Iskolánkban 1952-ben indult orosz tagozat, majd 1967/68-tól emelt szintű orosz tagozat is, …
… 13. péntek 14.30 Bolyai matematikai csapatv. körzeti ford. 5-8. o. matematika mk. Holczer József 16. A honlapon elérhető beiskolázással kapcsolatos anyagok … Tanulmányi Verseny Apáczai 2+1 Irodalmi és Filmes Verseny Arany János irodalmi verseny 9-10.o. Arany Dániel …
… 2018-19 - Bolyai Kollégium természettudományi versenye - A Bolyai … szervezett természettudományos csapatverseny első két fordulója után az országos döntőben 2. helyezett lett a Jedlik csapata. A …
… 2016-17 - Bolyai Kollégium természettudományi versenye - Fővárosi döntő Fővárosi döntő A Bolyai … szervezett természettudományos csapatverseny első két fordulója után az országos döntőbe jutott a Jedlik csapata. A …
… 2015-16 - Bolyai Természettudományi Csapatverseny - Országos döntő Országos döntő A Bolyai Természettudományi Csapatverseny … hely Bondár Dávid Miklós Bence Tamási Dávid Tolnai Gábor 5. a 6. hely Szilágyi …
… Nemzeti Park kezelésében levő (egyben Natura2000 besorolású) alföldi táj nyugalmát a meglepően forgalmas 311-es út és a Budapest-Szolnok vasútvonal zavarja … és aranyszínű szivárványhártyája is. Az ásóbéka a téli hónapokat a laza talajú, homokos területeken, szántóföldeken …
… Gömb Kupa igazán széleskörű és naprakész tudást igényelt az ország számos pontjáról érkező csapatoktól. Kvízkérdésekkel, … kívánunk a nyereményként kapott harkányi wellnesshotelbéli napjaikra! A PénzÜgyesek gazdasági és pénzügyi vetélkedő … TV2 csatornáján. Utolsó módosítás: 2023. 12. 13., sze – 08:17 Galéria … December 9-10-én iskolánk két izgalmas …
… Bálint tanár úr felügyelete mellett - a madarak gazdája, Orbán Estilla, az ELTE történelem-környezettan tanárszakos … Bálint tanár úr felügyelete mellett - a madarak gazdája, Orbán Estilla, az ELTE történelem-környezettan tanárszakos …
… (matematika, fizika, kémia, földrajz, biológia, informatika) első két fordulója után az országos döntőbe jutott a Jedlik két csapata. A nyáron megrendezett országos döntőn 2. …