Keresés

… diák is eltöltött 10-14 izgalmas napot egy-egy németországi látogatás során. Nagyon jól ismerik diákjaink a 100. szülinapját … éves holthauseni épületben a gimnázium alapításának 100. évfordulóját! A számtalan meghívott vendég között az iskola …

… 2013-14 - Bolyai matematika - Regionális forduló Regionális forduló A BOLYAI MATEMATIKAI CSAPATVERSENY REGIONÁLIS FORDULÓJÁNAK EREDMÉNYEI 1. hely 5.A …

… augusztusban a világ legnagyobb részecskefizikai laboratóriumában dolgozott filmproducerként. Idén márciusban a New York-i Tudományos Akadémia kérte fel, hogy ossza meg … a sikeres innovációról . Továbbá idén októberben Magyarországot fogja képviselni Brüsszelben a harmadik AsiaEurope …

… 2014-15 - Bolyai matematika - Körzeti forduló Körzeti forduló A Bolyai Csapatverseny területi eredményei 5. osztály 2. hely Mester …

… Öregdiák találkozó A Jedlik Ányos Gimnázium és Csepel Önkormányzata, Németh Szilárd országgyűlési képviselő, Csepel polgármestere … az évben ünnepelték érettségijük megszerzésének kerek évfordulóját. A rendezvényen szép számmal gyűltek egybe …

… úr kíséretében. Az alábbiakban Rozgonyi Tamás, Márton Sándor és Szabó Bence 10.B osztályos tanulók beszámolóját … képekből tekinthetnek meg egy válogatást. A Semilab elsősorban olyan eszközök fejlesztésével és gyártásával … melyeket a félvezetőipari vállalatok a gyártási folyamat során minőségellenőrzésre használnak. A látogatás során …

… köszönjük nekik nagyvonalú támogatásukat.   Az alábbiakban Borbás László és Mészáros Ármin 12.B osztályos tanulók … meglátogattuk a Paksi atomerőművet, ami miatt  meglepően korán kellett kelni, mivel egy másfél órás utat követően 8-ra … szakértelem és bizalom kell ahhoz, hogy egy embert ide felvegyenek, mert egy kis hiba súlyos következményekkel …

… Nyáron is alkot a labor Holczer József Tanár úr a Vermes Miklós Általános Iskola táborában járt Balatonszemesen egy kísérleti bemutatóval. … A Jedlik képviseletében Tanár úr kísérletezett , a laborsegéd a Mikszáth Kálmán Általános Iskolából érkezett, a …

… 3-án született Dr. Vermes Miklós, Muki bácsi, iskolánk egykori fizika, kémia és matematika szakos tanára. Szülei … Sopronban. A soproni evangélikus líceumban tanult, ahol egykoron Rátz László és Mikola Sándor is. Végig jeles bizonyítványa volt, 1923-ban …

… Németh László-díj Iskolánk egykori, ma nyugdíjas tanára, Szakálos Erzsébet tanárnő Németh …

… szerint kapnak feladatokat, ehhez alapvetően három munkaforma áll a rendelkezésünkre: 1: Feltöltött és elküldött … hiányként, ha nem kapcsolódtok az „Értekezlethez”, akkor hiányzásként rögzítik a naplóban, ezzel tudunk az … tudtok belépni. A honlapon keresztül is elérhetitek, az applikációt is letölthetitek a telefonotokra Aki esetleg nem …

… megvalósult Nemzetközi Őssejt-napon . A diákok a program során az őssejtkutatásba és annak orvosi jelentőségébe nyerhettek – igen alapos – betekintést. … programon!   Marczis Rebeka, Unger Sára Utolsó módosítás: 2024. 03. 26. – 11:53 Galéria …

… Információk a nyári táborról A tábor ideje: 2025. június 28-tól 2025. július 04-ig A tábor helye: … szed, az indulás előtt jelezze! Budapest, 2025. 06. 05. Szeberényi Tamás (0670-316-0858)   Autóbusszal utaznak: …