Keresés

… idejét. 1939-ben vizsgázott, majd 1940-41-ben a Trefort utcai mintagimnázium gyakorló tanára lett. 1941-től a Hadügymi​​​nisztérium … majd amerikai fogságba került. 1945 őszén tért haza Magyarországra. 1946-ban megnősült, majd 1948-ban megszületett a …

… sza​ktárgyakból. 1930-ban bölcsészdoktori okleve​​let szerzett fizikából. 1928-tól 1935-ig … Tudomány Egyetemen. 1935-ben került a Budapesti (fasori) Evangélikus Gimnáziumba, ahol matematikát, fizikát és … Társulat egyik alelnöke volt. 1985. július 1-én New Yorkba ment, volt tanítványai meghívásának eleget téve. Muki …

… hivatalos napja. Erről az alkalomról emlékeztünk meg egy 80 körös váltófutással, ahol minden osztály és a tantestület is képviseltette magát. A csepeliek … Turányi-Simon Krisztina tanárnő   55-57. kör  11.D és Borbély Balázs tanár úr   58-60. kör  11.E és Biri-Bukó Tünde …

… Iskolánkról A csepeli Jedlik Ányos Gimnázium 2020. szeptember 9-én ünnepelte alapításának 75. évfordulóját. Alapítása rendhagyó volt. 1945 nyarán a szülők …

… nemzetközi díjugrató versenyt a hétvégén, amelyen húsz országból háromszáz lovas mérte össze a tudását. Kiemelkedő … A Jedlik Ányos Gimnázium tizenegyedik osztályos tanulója korábban is sok díjat nyert, távolabbi célja az, hogy profi … érjen el nemzetközi versenyeken. Saját versenyszámában 120 centiméteres akadályokat kellett átugrania úgy, hogy a …

… Kielce Az Apokalipszis kilenc lovasa avagy egy lengyelországi kirándulás Az a szerencse … kerekedett ki belőle. Csatlakozott hozzánk a mindig mogorva sofőr, a hihetetlen lengyelországi információval …

… Annak a generációnak a tagja, amely az ötvenes években az ország legtehetségesebb tanáraiból verbuválódott, betöltendő … távozása utáni űrt a gimnáziumba​n. 45 évi működése során nyolc osztály​​nak volt osztályfőnöke, tanítványainak … és külföldi kirándulást vezetett. Hagyományt teremtett a gorsiumi Florália ünnepek megújításával, a latinosok …

… évről-évre több tanítványa ér el kiváló eredményeket országos versenyeken. Kiváló osztályfőnök, nagyszerű nevelő. … sikerült megvalósítania. Nem könnyű feladatot vállalt, amikor valamennyi teljes osztályát néptánccsoporttá képeztette. A nagy iskolai ünnepélyek szerves része …

… értelemben krízishelyzet állt elő. A krízishelyzetek normál esetben is elkerülhetetlen velejárói minden ember … szempontból könnyebb megértenünk egymás érzéseit. Ugyanakkor mindenki a saját temperamentumától függően a … számára! Amennyire csak lehet, keressük a helyzet derűs oldalát, próbáljunk örömt találni a mindennapi élet apró …

… tervezésével és fejlesztésével foglalkozik. A program során többek közt megtudtunk pár érdekes információt a vállalat múltjával és jelenével kapcsolatban, … néhány fizikus és mérnök összeállt, és megalapította az akkor körülbelül 30 fős Semilabot. Emellett körbevezettek több …

… 2025-26 - Curie kémiaverseny - Területi forduló Területi forduló                    A Curie kémiaversenyen minden korosztályban eredményesen szerepeltek a Jedlikes diákok. A …

… 2025-26 - Curie kémiaverseny - Területi forduló Területi forduló   23 Jedlikes diák jutott tovább a Curie kémiaverseny … Balogh Richárd                      Farkas Loránd                      Horváth Adél                      …

… 2025-26 - Dürer kémiaverseny - Regionális forduló Regionális forduló A Dürer Kémiaverseny regionális fordulójának eredményei: kategória országos helyezés Domján …

… a legeslegszínesebb szuveníreket és a legtutibb csoportképet. Galéria …