Keresés
… pedig nem kevesebb mint öt éremmel térhetett haza a csehországi utánpótlás-viadalról. Zupkó Balázs élete a kenuzás A … míg egyéniben harmadik lett 1000 méteren. Edzője, Takács Tibor szerint elsősorban fizikálisan kell még erősödnie a … Balázs. Nemzeti Sport, Gy. Szabó Csilla Utolsó módosítás: 2017. 11. 05., v – 09:52 Galéria … A Csepeli Kajak-Kenu …
… 2021-22 - Dürer matematikaverseny - Területi forduló Területi forduló A Dürer matematikaverseny helyi fordulójának …
… 2019-20 - Bendegúz nyelvész verseny - A Bendegúz Nyelvész verseny megyei és országos döntőjére három tanulónk jutott be. Végül az online … szervezői úgy döntöttek, hogy nem állítanak fel rangsort, de diákjaink teljesítménye mindenképpen dicséretes: …
… Iskolánk ebben az évben ünnepelte fennállásának 78. évfordulóját. Alapítása rendhagyó volt. 1945 nyarán a szülők … kattintson ide . Szülői tájékoztató 2023. október 24-én, 17 órakor a négy- és nyolcévfolyamos képzés iránt érdeklődő … nyáron, a Balaton partján sporttábort szervezünk. Ökoiskola 2016-ban iskolánk elnyerte az „Örökös Ökoiskola” címet. Fő …
… Ideiglenes felvételi jegyzék 2019. A 2019/2020. tanévre jelentkezők ideiglenes felvételi … 2019. március 21-22-én lehetőség lesz a jelentkezés során megjelölt tagozatsorrend módosítására. Módosítani csak …
… Kenguru versenyek A NÉMET NYELVŰ KENGURU VERSENY EREDMÉNYEI Országos helyezés Fővárosi helyezés Tanuló Felkészítő tanára … Andrea 90 3 Szolláth Dóra Harangozó Andrea 104 4 Kertész Dorina Harangozó Andrea 11.D 139 5 Tarsoly Attila … Pénzes Margit AZ ANGOL NYELVŰ KENGURU VERSENY EREDMÉNYEI Országos helyezés Fővárosi helyezés Tanuló Felkészítő tanára …
… a diákigazolvány igényléséhez. Ha az adatlap a beiratkozáskor még nem áll rendelkezésre, azt pótlólag július hónapban, … Önöknek nyomtatványokat. Kérjük, hogy a beiratkozáskor szükséges összeget (7.300 Ft) legyenek szívesek … tagozat Lakner Zsuzsanna, angol nyelv szakos tanárnő 9.D informatika és angol tagozat Kulinyi Réka, matematika szakos …
… Az alábbiakban foglaljuk össze a felvételi eljárás soron következő állomásait. A központi írásbeli dolgozatok … A nálunk javított dolgozatokról az értékelőlapokat 2019. február 5 -én 8 és 16 óra között van lehetőség …
… Környezetvédelmi Emlékverseny, amely a fiatalokat minden korosztályban környezettudatosságra és egészségesebb … és úgy gondolom, hogy a verseny három levelező fordulója által a diákok a legfontosabb környezetvédelemmel … Balbisi Mirjam, az egyik csapattag így gondolkodik erről: Napjaink talán legfontosabb feladata a környezetvédelem. A …
… modern változatban) – német 10. C: Sowieso (zene, dal koreográfiával) – német 10. A: Presentación sobre baile … spanyol Fotók: Bajnok Bernát (11.D) Videó: Marinkás Gábor (11.D) Galéria … Február 21-én, pénteken tartottuk meg … modern változatban) – német 10. C: Sowieso (zene, dal koreográfiával) – német 10. A: Presentación sobre baile …
… 2019-20 - Litteratum Német Verseny - A Litterátum országos német …
… Jedlik-hét Az április 17-21. között megrendezett Jedlik-heti programsorozat keretében idén is mindenki találhatott kedvére való … a jedlikes diákok és tanárok egyaránt. Csütörtökön sportversenyeket szerveztünk. Az asztalitenisz-bajnokság a …
… (zenés előadás) - német 10. A/1. Hercules (zenés, táncos koreográfia) – német 9. D A francia számok szépsége (játék) … (zenés előadás) - német 10. A/1. Hercules (zenés, táncos koreográfia) – német 9. D A francia számok szépsége (játék) …
… 2022-23 - Simonyi Zsigmond helyesírási verseny - A XXVI. Kárpát-medencei Simonyi Zsigmond helyesírási verseny 2. fordulójába több mint tizenhétezer versenyző közül (iskolánkból 23 indulóból) az alábbi 17 tanulónk jutott tovább. 5. osztályos ok közül (867 …
… 2019-20 - KÖMAL - A Középiskolai Matematikai Lapok matematika pontversenyének állása június 5-én: B-jelű matematika feladatok … 3. Szakács Ábel , 6. o., 98 pont C-jelű matematika gyakorlatok versenye, 1-8. osztályosok 6. Szakács Domonkos , …