Keresés

… január 11-én született Jedlik Ányos 1979 áprilisában koszorúzták meg először az akkori diákok iskolánk névadójának, … örökké élnek, és az Úrnál az ő jutalmuk.” JEDLIK NAPOK 2017   De miért is lett iskolánk éppen róla elnevezve és … hogy művelőjét hasznossá és boldoggá tegye. JEDLIK NAPOK 2019   Az idei Jedlik hét egy-egy napján a költészet, a …

… 2020. szeptember 9-én ünnepelte alapításának 75. évfordulóját. Alapítása rendhagyó volt. 1945 nyarán a szülők … egyedülálló, hogy egy hónap alatt létrejött a gimnázium, az ország első tandíjmentes, koedukált, államilag támogatott egyházi iskolája. 1948-ban, az államosításkor​​​ jól szervezett, igényes és ugyanakkor családias …

… Tanévzáró ünnepély Felvétel időpontja k, 06/20/2017 - 19:00 Igazgató úr 2017. …

… Gólyatábor 2016 Felvétel időpontja cs, 07/07/2016 - 02:00 - sze, 07/13/2016 - 02:00 Az iskolánkba felvételt nyert tanulók a nyáron …

… Informatika A kezdetek 1992 : Bekapcsolódtunk az IIF programba … amelyen nyilvános BBS-t is üzemeltettünk. 1994/95 : A Soros Alapítvány pályázatán egy új 486-os gépekből álló hálózatot nyertünk, melyre az akkor még nem túl elterjedt Windows NT Server alapú helyi …

… Portugál cserekapcsolat Hun-Port Exchange 2018   In the last days of the Exchange we can … so pleasant parts. In retrospect it was great, meeting the Portuguese culture was an interesting experience and a good …

… tételt, nem kapnak képet vagy szöveget, egyszerű párbeszéd formájában folyik a vizsgáztatás. Kifejezetten hátrányos, ha … learning Using the computer and the Internet – social media sites Friends and mates – importance of social life   … learning Using the computer and the Internet – social media sites Friends and mates – importance of social life   …

…                                             Váci Mihály Szomorú szívvel tudatom mindazokkal, akik ismerték és szerették, … akaratának megfelelően hamvait 2023. december 2-án 13 órakor szülőföldjén Vas vármegyei Andrásfai Temetőben helyezzük … Nyugállományba vonulása után még magyart tanított a Csete Balázs Középiskolában és a Dolgozók Gimnáziumában. …

… Reaktorlátogatás A 11.B osztály fizika fakultációs diákjainak … április 30-án lehetősége volt meglátogatni a BME oktatóreaktorát Juhászné Székely Mónika tanárnő és Kékesi Attila tanár úr kíséretében. A látogatás során Dr. Pokol Gergő és Bobos Csaba, a Nukleáris Technikai …

… munkába. A tárlat a tanév végéig látható. A kiállítók névsora: Bakos Luca Balázs Anna Baráth Boglárka Bencsics Adél Farkas Teodóra Kiss Dorka Kutasi Zita Németh Flóra Nguyen Van Anh Papp Tünde …

… diák a szegedi döntőn! A TUDÁSBAJNOKSÁG vármegyei bennülős fordulóján a következő eredményeket érték el diákjaink: Három … helyen végzett. Ők mindhárman a 7.A osztály tanulói, és az országos döntőbe jutottak. Gratulálunk és további sok sikert … diák a szegedi döntőn! A TUDÁSBAJNOKSÁG vármegyei bennülős fordulóján a következő eredményeket érték el diákjaink: Három …

… A Pneumoultramicroscopicsilicovulcanoconiozis csapata országos 22.helyet szerzett. Tagjai: Molnár Evelin 12.A … Krisztián 10.A Domján Lola 10.A A Ribulóz-1,5-bifoszfát országos 5. helyet  szerzett 805 csapatból. Tagjai: Szabó Réka Bartók Fruzsina Balázs Eszter Tóth Zsombor Handlovics Daniella Mindannyian a …

… 2023-24 - Barcsi Országos angolverseny - A barcsi Országos Angol Nyelvi Verseny döntőjébe jutott Bálint … tanulónk. Tanára: Deák Erika Gratulálunk! … A barcsi Országos Angol Nyelvi Verseny döntőjébe jutott Bálint …

… 2018-19 - Bolyai anyanyelvi csapatverseny - Körzeti forduló Körzeti forduló 6. évfolyam 3. hely Honoluluiak Jedlik Ányos … Maja Kindl Eszter Szücs Rebeka Ziegler Jázmin   Tanáruk: Horváth  Zsuzsanna     8. évfolyam 5. hely …

… 2018-19 - Bátaszéki Matematikaverseny - Második forduló … Tanára: Beke-Szabó Lajos   6.A Balázs Ádám Fehér Ferenc Szakács Domonkos Tanáruk: Fodor