Keresés

… küldjük meg a szülők e-mail címeire. Az e-mail címek forrása idei beiratkozók esetében a központi felvételi információs rendszer, felsőbb évfolyamosok esetében pedig a korábbi e-napló. Az osztályfőnökök ezen felül a tanulóknak az …

… november 16-án, A tolerancia nemzetközi napján. Fontosnak tartjuk, hogy diákjaink minél több impulzust kapjanak a … a diákok szendvicseket gyűjtenek, s eljuttatják a rászorulóknak. Galéria … Iskolánkban idén először kerül … a diákok szendvicseket gyűjtenek, s eljuttatják a rászorulóknak. …

… Kenguru pályázat 2016 Kedves Jedlikesek! Sokan vettetek részt az idei Kenguru versenyen március 17-én. A verseny után tegyétek el a feladatlapokat és … célja a matematikai bizonyítás és a matematikai gondolkodás képességének fejlesztése. A saját évfolyamod …

… Jedlik Napok Ebben az évben már nyolcadik alkalommal szerveztünk több napos rendezvénysorozatot a jedlikes diákoknak, tanároknak. Az … szünetekben pedig egészséges ételekkel versengtek. Szerdán sor került a Kenguru matematika verseny pályázatainak …

… Kerületi informatika 2017-18-as tanév munkaterve: letöltés PDF-ben … Vagy innen:  feladatok, források ill. megoldások Kerületi versenyeredmények 2017 FÁIAV: 5-6. évfolyam 7-8. évfolyam … fkaiv17d_megoldasok.zip fkaiv17d_forrasok.zip verseny_2017_2018.docx verseny_2017_201811.pdf …

… a 2x15 helyre. Pár éve már 2 osztályban indítunk 1-1 csoportot, hogy kielégíthessük a megnövekedett igényeket. … valamint a vizsga menetének leírása megtalálható iskolánk honlapján. Felhívnánk a figyelmet, hogy nem kezdőszintről … heti 5 óra. A gyakorlat szerint a 10. év végén (esetenként 11. osztályban) előrehozott középszintű érettségit tesznek a …

… Gömb Kupa igazán széleskörű és naprakész tudást igényelt az ország számos pontjáról érkező csapatoktól. Kvízkérdésekkel, … kívánunk a nyereményként kapott harkányi wellnesshotelbéli napjaikra!   A PénzÜgyesek gazdasági és pénzügyi vetélkedő … TV2 csatornáján. Utolsó módosítás: 2023. 12. 13., sze – 08:17 Galéria … December 9-10-én iskolánk két izgalmas …

… számlálóbiztosnak a 2022 őszén induló népszámlálásra! A toborzóplakátot az alábbi csatolmány tartalmazza.   KSH … tájékoztatás Amennyiben az adatszolgáltatók számára olyan borítékot kézbesítettek, amely nem az ő címüket tartalmazza (pl. a postaládába egy másik házszámra mutató boríték került kézbesítésre), akkor is felhasználható a …

… a diákigazolvány igényléséhez. Ha az adatlap a beiratkozáskor még nem áll rendelkezésre, azt pótlólag július hónapban, … kezdő angol haladó angolosok (4 csoport) kezdő német kezdő spanyol kezdő olasz E osztály: kezdő spanyol 9.D informatika … 5. Ingyenes állami biztosítás jár minden diáknak a 18. születésnapjáig. További – kiegészítő – biztosítás a …

… - Bolyai Természettudományi Csapatverseny - Területi forduló Területi forduló A Bolyai természettudományi … Balázs Horváth Máté Moldován Ákos - 81 pont 2021-02-05 15:06:20   5. évfolyam 7. hely Nyerő négyes 3.0 Jedlik Ányos … XXI. Farkas Dániel Szász Bálint Farkas Bence Szabó Viktor 117 pont 2021-02-05 15:28:46 26. hely Örökzöld fák Jedlik …

… Jedlik Napok Egyszer volt… Minden Jedlik-hét kezdetén, amikor belépünk az iskolába, érezzük, hogy valami van a levegőben, valami … monológok csendültek fel, ha tárcsázni próbáltunk. A 11.B osztály Venczel Katalin tanárnő segítségével létrehozta …

… kiemelt témái a levegő és élővilága, a szabadidő, a körforgásos gazdaság, a hulladék és tudatos fogyasztás. A … a 8.A osztály csatlakozott a témahétre időzített TeSzedd országos önkéntes szemétgyűjtő kampányhoz. A rossz időjárás miatt a szemétszedésre csak április 29-én tudtunk sort keríteni. Reggel, az 1. órában (ami a 8.A osztály …

… Jedlik Napok Egyszer volt… Minden Jedlik-hét kezdetén, amikor belépünk az iskolába, érezzük, hogy valami van a … és flashmob-szerűen élő szivárványt is alkottak. A keddi nap a színházról szólt. Kelemen László és első magyar … Mi ez? Nemez? Avagy: szőrszálhasogatás a kezdetektől; Németh Bea nemezkészítő előadása és nemezbemutatója  Ősi …

… Középszintű informatika érettségi - szóbeli témakörök Kommunikáció, információ, adat Alapfogalmak, a kommunikáció általános … bemutatása egy konkrét példán keresztül. Kommunikáció csoportosítása a különböző szempontok alapján, pl. irány, …

… másolatot kell készíteni. A megtekintés időpontja: 2016. január 25-én 8-16 óráig. A vizsgázó észrevételeit a megtekintést követő első munkanap végéig – 2016. január 26-án 16 óráig – írásban adhatja le. Az …