Keresés

… 2020. szeptember 9-én ünnepelte alapításának 75. évfordulóját. Alapítása rendhagyó volt. 1945 nyarán a szülők … egyedülálló, hogy egy hónap alatt létrejött a gimnázium, az ország első tandíjmentes, koedukált, államilag támogatott … át tartó projekt keretében újították fel és bővítették ki 2019 és 2023 között. Ennek keretében a korábbi, 1952-ben …

… pedig nem kevesebb mint öt éremmel térhetett haza a csehországi utánpótlás-viadalról. Zupkó Balázs élete a kenuzás A … Balázs. Nemzeti Sport, Gy. Szabó Csilla  Utolsó módosítás: 2017. 11. 05., v – 09:52 Galéria … A Csepeli Kajak-Kenu …

… Tanévzáró ünnepély Felvétel időpontja k, 06/20/2017 - 19:00 Igazgató úr 2017. június 20-án bezárta a 2016/2017-es tanévet. Galéria … Igazgató úr 2017. június 20-án …

… gyászában osztozva megrendült lélekkel vesszük körül koporsódat.​​ Akik tudtak arról, hogy hónapokon át alattomos … körünkből. Már jó kétezer éve mondják, halljuk: Te mortuis nil, nisi bene! - A halottakról jót vagy semmit! … tökéletes ember. De ami bennünk jó, abból okulhat az utókor. Jó három hónapja temettük Mészáros Zsolt kollegánkat. …

… tételt, nem kapnak képet vagy szöveget, egyszerű párbeszéd formájában folyik a vizsgáztatás. Kifejezetten hátrányos, ha … learning Using the computer and the Internet – social media sites Friends and mates – importance of social life   … learning Using the computer and the Internet – social media sites Friends and mates – importance of social life   …

… tanítás nélküli munkanapon a Jedlik Ányos szobrának megkoszorúzása után szekcióelőadásokon vettünk részt. A választható …   A férfi labdarúgó-bajnokságon 3. helyezett lett a 10.A osztály csapata; 2. helyezést ért el a 12.D osztály … melyek lebilincselnek, inspirálnak és szórakoztatnak.18 diákunk vállalta a kihívást, és útra kelt a kreativitás …

… on the 13th of March the whole class showed up at the airport on time, without any complications, we landed in … Once we reached the London Eye, we figured it wasn't worth the effort, considering the terrible weather that day. … the well known National Gallery is located. Seeing the world famous paintings was an experience words can't ever …

… nap Iskolánk csapata is részt vett a Csepeli Napközis Táborban megrendezett Kvalitás Tudományválasztó Fesztiválon 2024. március 23-án, ahol robotikai előadást tartott Pokol Emese (12.A), László András … … Iskolánk csapata is részt vett a Csepeli Napközis Táborban megrendezett Kvalitás Tudományválasztó Fesztiválon …

… JÁR A JÁG! JÁR A JÁG TAVASZI TÚRA 2017. április 8. szombat Április 8-án immár 3. alkalommal … útvonal 20 km hosszú volt, és Szentendre, Kő-hegy, Lajos-forrás, Pilisszentlászló állomásokat érintette. A túrafüzetbe … pecsét is bekerült! Útvonal : Szentendre, Kő-hegy, Lajos-forrás, Pilisszentlászló Táv: 20 km Találkozó : a Batthyány …

… 2016-17 - Kis Kavics Kupa - Budapesti forduló Budapesti forduló A 2017. év versenyére is meghívást kaptunk. Csapatunk a 8. helyen …

… 2015-16 - Legorobot-építő verseny - Országos döntő Országos döntő Iskolánk csapata második … robotépítő és programozó verseny szegedi fordulóján. A JEDLIK CSAPATÁNAK TAGJAI: Czapp Emese 8.A Holczer Zsolt 10.A …

… január 28-án, pénteken Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, Mager Andrea, az állami … új épületének alapkövét. Az eseményen részt vett még Borbély Lénárd XXI. kerületi polgármester, továbbá Simicskó … tornaterem épül. A felújítási munkálatok 2021. november 18-án kezdődtek, az átadás várható időpontja pedig 2023. …

… felkészítő munkájáért, amelynek eredményeképpen a 2017/18-as tanévben a Karon a kémia alapképzési szakra … felkészítő munkájáért, amelynek eredményeképpen a 2017/18-as tanévben a Karon a kémia alapképzési szakra …

… 2018-19 - CsibÉSZtúra - Országos döntő Országos döntő Bakos Kinga 8.A osztályos tanulónk december … alapján kapott meghívást. A rendezvényen lehetősége volt, robotok, okos rendszerek, és a 3D nyomtatók működését …

… Tanévzáró ünnepély Igazgató úr 2018. június 21-én bezárta a 2017/2018-as tanévet.     Galéria … Igazgató úr 2018. június 21-én bezárta a 2017/2018-as tanévet.     …