Keresés

… Iskolánkról A csepeli Jedlik Ányos Gimnázium 2020. szeptember 9-én ünnepelte alapításának 75. évfordulóját. Alapítása rendhagyó volt. 1945 nyarán a szülők … egyedülálló, hogy egy hónap alatt létrejött a gimnázium, az ország első tandíjmentes, koedukált, államilag támogatott …

… pedig nem kevesebb mint öt éremmel térhetett haza a csehországi utánpótlás-viadalról. Zupkó Balázs élete a kenuzás A … míg egyéniben harmadik lett 1000 méteren. Edzője, Takács Tibor szerint elsősorban fizikálisan kell még erősödnie a mezőnyhöz. „Balázs …

… Tanévzáró ünnepély Felvétel időpontja k, 06/20/2017 - 19:00 Igazgató úr 2017. június 20-án bezárta a 2016/2017-es tanévet. Galéria … …

… gyászában osztozva megrendült lélekkel vesszük körül koporsódat.​​ Akik tudtak arról, hogy hónapokon át alattomos … körünkből. Már jó kétezer éve mondják, halljuk: Te mortuis nil, nisi bene! - A halottakról jót vagy semmit! … hírét tehát Olaszországba is elvitted, így nemcsak a magyar, hanem a nápolyi olasz televízió nézői is …

… tételt, nem kapnak képet vagy szöveget, egyszerű párbeszéd formájában folyik a vizsgáztatás. Kifejezetten hátrányos, ha … learning Using the computer and the Internet – social media sites Friends and mates – importance of social life   … learning Using the computer and the Internet – social media sites Friends and mates – importance of social life   …

… tanítás nélküli munkanapon a Jedlik Ányos szobrának megkoszorúzása után szekcióelőadásokon vettünk részt. A választható … melyek lebilincselnek, inspirálnak és szórakoztatnak.18 diákunk vállalta a kihívást, és útra kelt a kreativitás … helyezett és így részt vehet a Diákolimpiai válogatón, a Bolyai, Zrínyi, Kenguru és Varaga Tamás …

… London #11A Dear students in Jedlik! We are at London right now, it's our second day … on the 13th of March the whole class showed up at the airport on time, without any complications, we landed in … Once we reached the London Eye, we figured it wasn't worth the effort, considering the terrible weather that day. …

… nap Iskolánk csapata is részt vett a Csepeli Napközis Táborban megrendezett Kvalitás Tudományválasztó Fesztiválon 2024. március 23-án, ahol robotikai előadást tartott Pokol Emese (12.A), László András … … Iskolánk csapata is részt vett a Csepeli Napközis Táborban megrendezett Kvalitás Tudományválasztó Fesztiválon …

… útvonal 20 km hosszú volt, és Szentendre, Kő-hegy, Lajos-forrás, Pilisszentlászló állomásokat érintette. A túrafüzetbe … pecsét is bekerült! Útvonal : Szentendre, Kő-hegy, Lajos-forrás, Pilisszentlászló Táv: 20 km Találkozó : a Batthyány téren a HÉV állomáson, legkésőbb ¾ 9-kor, egy diák, kiegészítő, Szentendréig oda-vissza érvényes …

… 2016-17 - Kis Kavics Kupa - Budapesti forduló Budapesti forduló A 2017. év versenyére is meghívást kaptunk. Csapatunk a 8. …

… 2015-16 - Legorobot-építő verseny - Országos döntő Országos döntő Iskolánk csapata második helyezést ért el a First LEGO League (FLL) robotépítő és programozó verseny szegedi fordulóján. A …

… Letették iskolánk új épületének alapkövét 2022. január 28-án, pénteken Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, Mager Andrea, az állami … valamint tornaterem épül. A felújítási munkálatok 2021. november 18-án kezdődtek, az átadás várható időpontja …

… felkészítő munkájáért, amelynek eredményeképpen a 2017/18-as tanévben a Karon a kémia alapképzési szakra … felkészítő munkájáért, amelynek eredményeképpen a 2017/18-as tanévben a Karon a kémia alapképzési szakra …

… 2018-19 - CsibÉSZtúra - Országos döntő Országos döntő Bakos Kinga 8.A osztályos tanulónk december … alapján kapott meghívást. A rendezvényen lehetősége volt, robotok, okos rendszerek, és a 3D nyomtatók működését …

… Tanévzáró ünnepély Igazgató úr 2018. június 21-én bezárta a 2017/2018-as tanévet.     Galéria … Igazgató úr 2018. június 21-én bezárta a 2017/2018-as tanévet.     …