Keresés
… 2020. szeptember 9-én ünnepelte alapításának 75. évfordulóját. Alapítása rendhagyó volt. 1945 nyarán a szülők kezdeményezésére, a három csepeli párt …
… program keretében érkezetek Fülekre. A jelenlévőket Szvorák Zsuzsanna, a Csemadok Füleki Alapszervezetének elnöke köszöntötte, aki Nagysándor József, aradi vértanú gondolatait idézte, aki azt … Puntigán József Forrás: https://korkep.sk/cikkek/esemenyek/2018/10/06/az-aradi-vertanukra-emlekeztek-fuleken/ Galéria … …
… gyászában osztozva megrendült lélekkel vesszük körül koporsódat. Akik tudtak arról, hogy hónapokon át alattomos … körünkből. Már jó kétezer éve mondják, halljuk: Te mortuis nil, nisi bene! - A halottakról jót vagy semmit! … hírét tehát Olaszországba is elvitted, így nemcsak a magyar, hanem a nápolyi olasz televízió nézői is …
… Pörgessük vissza az idő kerekét négy teljes évvel, ekkor jelentkeztem én a Jedlikbe. Mikor aztán kiderült, hogy felvettek, hirtelen még több … nyelvet tanulunk és még szabadidőnk is marad. Novemberben Halloween partin, decemberben minden héten adventi …
… tételt, nem kapnak képet vagy szöveget, egyszerű párbeszéd formájában folyik a vizsgáztatás. Kifejezetten hátrányos, ha … learning Using the computer and the Internet – social media sites Friends and mates – importance of social life … learning Using the computer and the Internet – social media sites Friends and mates – importance of social life …
… Portugál cserekapcsolat Hun-Port Exchange 2018 In the last days of the Exchange we can …
… ideiglenes épületbe költözésével kezdődött felújítási projekt zárult le a mai napon, amikor átvágták a nemzeti szalagot, és ezzel ünnepélyesen … beszédet mondott Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára, Ágh Péter, az Építési és Közlekedési …
… január 28-án, pénteken Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, Mager Andrea, az állami … új épületének alapkövét. Az eseményen részt vett még Borbély Lénárd XXI. kerületi polgármester, továbbá Simicskó … végzett osztály tablóját és névsorát, továbbá az épület tervdokumentációját helyezték el. A meglévő épület 4800 …
… Évzáró 2019. június 20-án Igazgató úr lezárta a 2018/2019-es tanévet. Az ünnepély műsorát ezúttal a 7.A osztály adta. Galéria … 2019. június …
… Szalagavató bál Az eseményen készült fényképek ezen az oldalon találhatók. A végzős tanulók már szeptember óta … egész napunk igen mozgalmasan telt, a lányok többsége már kora reggel talpon volt, és a fodrászhoz vagy a sminkeshez … alig állok a lábamon a fáradtságtól és az izgalomtól, de akkor még nem tudtam, mi vár rám, illetve ránk az …
… Solathlon bemutató a Jedlikben 2018. november 10-én a Csepeli Öttusa és Vízisport Egyesület Solathlon bemutatót, illetve ehhez kapcsolódó …
… Gólyabál 2018. november 23-án rendezte meg a tavalyi nyertes, azaz a … videók között a bal felső ikonnal lehet váltani) Galéria … 2018. november 23-án rendezte meg a tavalyi nyertes, azaz a …
… Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny (3-8. o.) 2018. november 9-én rendeztük meg a Bolyai Anyanyelvi … körzeti kategóriáját 3-8. osztályosok számára. Galéria … 2018. november 9-én rendeztük meg a Bolyai Anyanyelvi …
… Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny (9-12. o.) 2018. november 16-án a Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny dél-pesti körzeti fordulójának adott otthont iskolánk, ahol 9-12. osztályos … 16-án a Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny dél-pesti körzeti fordulójának adott otthont iskolánk, ahol 9-12. osztályos …
… Bolyai matematikai csapatverseny 2018. október 12-én rendeztük meg a Bolyai Matematika Csapatverseny dél-pesti körzeti fordulóját 3-8. osztályosok részére. Galéria … 2018. október … meg a Bolyai Matematika Csapatverseny dél-pesti körzeti fordulóját 3-8. osztályosok részére. …