Keresés

… Pörgessük vissza az idő kerekét négy teljes évvel, ekkor jelentkeztem én a Jedlikbe. Mikor aztán kiderült, hogy felvettek, hirtelen még több … és asztalok fogadnak, a termek pedig tiszták, és minden korszerű eszközt megtalálunk itt, ami a tanulást segíti. Van …

… gyászában osztozva megrendült lélekkel vesszük körül koporsódat.​​ Akik tudtak arról, hogy hónapokon át alattomos … körünkből. Már jó kétezer éve mondják, halljuk: Te mortuis nil, nisi bene! - A halottakról jót vagy semmit! … tökéletes ember. De ami bennünk jó, abból okulhat az utókor. Jó három hónapja temettük Mészáros Zsolt kollegánkat. …

… a Jedlik Ányos Gimnázium 8.A és 10.A osztálya a csepeli önkormányzat támogatásával történelmi és irodalmi kiránduláson … a Partiumban. Az 59 diákból és három tanárból álló csoportot a Misszió Tours Utazási Iroda képviseletében Budai László és Sándor K. Ferenc kísérte el a három napos útra. A határon túli …

… a hattingeni diákcsere-kapcsolat Fennállásának 40. évfordulójá​t ünnepelte a Jedlik Ányos Gimnázium abban az … atmoszférájából kaptunk ízelítőt, idén pedig a RUHR.2010 rendezvénysorozatába kapcsolódhattunk be. Ez utóbbi … látogatóknak. És ennek mi is részesei lehettünk, amikor az Baldeneyseen vízibiciklizve közelítettük meg a mesterséges …

… tételt, nem kapnak képet vagy szöveget, egyszerű párbeszéd formájában folyik a vizsgáztatás. Kifejezetten hátrányos, ha … kérdésre válaszul. A kérdéseket az alábbiakban felsorolt 20 témakörből tesszük fel, mindenkinek legalább 3-4 … learning Using the computer and the Internet – social media sites Friends and mates – importance of social life   …

… Portugál cserekapcsolat Hun-Port Exchange 2018   In the last days of the Exchange we can … Even though we live 3000 kms away, we still have the same dreams and pros and cons as individuals. But still our …

… költözésével kezdődött felújítási projekt zárult le a mai napon, amikor átvágták a nemzeti szalagot, és ezzel ünnepélyesen … és Közlekedési Minisztérium állami beruházások társadalmi koordinációjáért felelős államtitkára, Németh Szilárd, a …

… Letették iskolánk új épületének alapkövét 2022. január 28-án, pénteken Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, Mager Andrea, az állami … új épületének alapkövét. Az eseményen részt vett még Borbély Lénárd XXI. kerületi polgármester, továbbá Simicskó …

… Évzáró 2019. június 20-án Igazgató úr lezárta a 2018/2019-es tanévet. Az ünnepély műsorát ezúttal a 7.A osztály adta. Galéria … 2019. június …

… tanulók már szeptember óta hatalmas izgalommal várták 2018. január 13-át, ugyanis ezen a napon került megrendezésre … egész napunk igen mozgalmasan telt, a lányok többsége már kora reggel talpon volt, és a fodrászhoz vagy a sminkeshez …

… Solathlon bemutató a Jedlikben 2018. november 10-én a Csepeli Öttusa és Vízisport Egyesület Solathlon bemutatót, illetve ehhez kapcsolódó …

… Gólyabál 2018. november 23-án rendezte meg a tavalyi nyertes, azaz a … videók között a bal felső ikonnal lehet váltani) Galéria … 2018. november 23-án rendezte meg a tavalyi nyertes, azaz a …

… Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny (3-8. o.) 2018. november 9-én rendeztük meg a Bolyai Anyanyelvi … körzeti kategóriáját 3-8. osztályosok számára. Galéria … 2018. november 9-én rendeztük meg a Bolyai Anyanyelvi …

… Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny (9-12. o.) 2018. november 16-án a Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny dél-pesti körzeti fordulójának adott otthont iskolánk, ahol 9-12. osztályos …

… Bolyai matematikai csapatverseny 2018. október 12-én rendeztük meg a Bolyai Matematika Csapatverseny dél-pesti körzeti fordulóját 3-8. osztályosok részére. Galéria … 2018. október …