Keresés
… 2020. szeptember 9-én ünnepelte alapításának 75. évfordulóját. Alapítása rendhagyó volt. 1945 nyarán a szülők … egyedülálló, hogy egy hónap alatt létrejött a gimnázium, az ország első tandíjmentes, koedukált, államilag támogatott … át tartó projekt keretében újították fel és bővítették ki 2019 és 2023 között. Ennek keretében a korábbi, 1952-ben …
… program keretében érkezetek Fülekre. A jelenlévőket Szvorák Zsuzsanna, a Csemadok Füleki Alapszervezetének elnöke … Puntigán József Forrás: https://korkep.sk/cikkek/esemenyek/2018/10/06/az-aradi-vertanukra-emlekeztek-fuleken/ Galéria … Füleken …
… gyászában osztozva megrendült lélekkel vesszük körül koporsódat. Akik tudtak arról, hogy hónapokon át alattomos … körünkből. Már jó kétezer éve mondják, halljuk: Te mortuis nil, nisi bene! - A halottakról jót vagy semmit! … keretein belül. Itt kategóriájukban minden alkalommal arany oklevelet kaptak, vagyis első helyezést értek el. A csoport …
… már nyolcadik alkalommal szerveztünk több napos rendezvénysorozatot a jedlikes diákoknak, tanároknak. Az … illetve megismerkedtek a mentőkkel, az elsősegély alapjaival és a golffal. Az órák közötti szünetekben pedig … pedig az iskolai hangversenyen hallgattuk iskolánk sokoldalú, tehetséges diákjait. Csütörtökön, a sportversenyeken …
… tételt, nem kapnak képet vagy szöveget, egyszerű párbeszéd formájában folyik a vizsgáztatás. Kifejezetten hátrányos, ha … learning Using the computer and the Internet – social media sites Friends and mates – importance of social life … learning Using the computer and the Internet – social media sites Friends and mates – importance of social life …
… Portugál cserekapcsolat Hun-Port Exchange 2018 In the last days of the Exchange we can look back on …
… költözésével kezdődött felújítási projekt zárult le a mai napon, amikor átvágták a nemzeti szalagot, és ezzel ünnepélyesen … és Közlekedési Minisztérium állami beruházások társadalmi koordinációjáért felelős államtitkára, Németh Szilárd, a …
… A tanév utolsó tanítási napját az idei évben is a Diákönkormányzat szervezte. Számos program közül választhattunk: … is az állomások között. Futball, röplabda és asztalitenisz versenyek is színesítették a nap programját. A … focibajnokságot a 11.E osztály csapata nyerte. A játékosok: Orosz Bálint, Esmat Zeki, Takács Gergely, Ficza Barnabás, …
… január 28-án, pénteken Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, Mager Andrea, az állami … új épületének alapkövét. Az eseményen részt vett még Borbély Lénárd XXI. kerületi polgármester, továbbá Simicskó … valamint tornaterem épül. A felújítási munkálatok 2021. november 18-án kezdődtek, az átadás várható időpontja …
… Évzáró 2019. június 20-án Igazgató úr lezárta a 2018/2019-es tanévet. Az ünnepély műsorát ezúttal a 7.A osztály adta. Galéria … 2019. június … Igazgató úr lezárta a 2018/2019-es tanévet. Az ünnepély műsorát ezúttal a 7.A osztály adta. …
… tanulók már szeptember óta hatalmas izgalommal várták 2018. január 13-át, ugyanis ezen a napon került megrendezésre … egész napunk igen mozgalmasan telt, a lányok többsége már kora reggel talpon volt, és a fodrászhoz vagy a sminkeshez …
… Solathlon bemutató a Jedlikben 2018. november 10-én a Csepeli Öttusa és Vízisport Egyesület Solathlon bemutatót, illetve ehhez kapcsolódó …
… Gólyabál 2018. november 23-án rendezte meg a tavalyi nyertes, azaz a … videók között a bal felső ikonnal lehet váltani) Galéria … 2018. november 23-án rendezte meg a tavalyi nyertes, azaz a …
… Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny (3-8. o.) 2018. november 9-én rendeztük meg a Bolyai Anyanyelvi … körzeti kategóriáját 3-8. osztályosok számára. Galéria … 2018. november 9-én rendeztük meg a Bolyai Anyanyelvi …
… Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny (9-12. o.) 2018. november 16-án a Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny dél-pesti körzeti fordulójának adott otthont iskolánk, ahol 9-12. osztályos … 16-án a Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny dél-pesti körzeti fordulójának adott otthont iskolánk, ahol 9-12. osztályos …