Keresés

… Középiskolai tanulmányaimat a budapesti Baár Madas református leánygimnáziumban végeztem. Magyar-német szakos … néprajzot is felvettem és harmadik tanári szaktárgyként az angol nyelvet is. Több ízben folytattam diákéveim alatt a … Internetionalis tom.11. 1977/78 megjelent: 1981. tom.12. 1979/80 megjelent: 1984. tom.13. 1981/82 megjelent: …

… január 11n született Jedlik Ányos 1979 áprilisában koszorúzták meg először az akkori diákok iskolánk névadójának, … másokkal is, elsősorban tanítványaival. JEDLIK NAPOK 2016   215 éve született, 120 éve halt meg iskolánk névadója … ahol a kincsetek, ott lesz a szívetek is.” JEDLIK NAPOK 2015 Utolsó módosítás: 2021. 01. 11., h – 13:42 Galéria … …

… pedig nem kevesebb mint öt éremmel térhetett haza a csehországi utánpótlás-viadalról. Zupkó Balázs élete a kenuzás A … és egy bronzot szerzett, míg egyéniben harmadik lett 1000 méteren. Edzője, Takács Tibor szerint elsősorban … Balázs. Nemzeti Sport, Gy. Szabó Csilla  Utolsó módosítás: 2017. 11. 05., v – 09:52 Galéria … A Csepeli Kajak-Kenu …

… Tanévzáró ünnepély Felvétel időpontja k, 06/20/2017 - 19:00 Igazgató úr 2017. június 20-án bezárta a 2016/2017-es tanévet. Galéria … Igazgató úr 2017. június 20-án …

… Erasmus+ Nagy örömünkre iskolánk támogatást nyert az ERASMUS+ Európai …  INTEReST „Strengthening an Interdisciplinary Approach for an Effective Science Teaching and Learning” (A … a hatékony természettudományos oktatásért és tanulásért) Koordinátor iskola:  Jedlik Ányos Gimnázium Partneriskolák: …

… tételt, nem kapnak képet vagy szöveget, egyszerű párbeszéd formájában folyik a vizsgáztatás. Kifejezetten hátrányos, ha … learning Using the computer and the Internet – social media sites Friends and mates – importance of social life   … learning Using the computer and the Internet – social media sites Friends and mates – importance of social life   …

… tanárnő és Kékesi Attila tanár úr kíséretében. A látogatás során betekintést nyerhettek az Erzsébet híd belsejébe, … történetéről és szerkezetéről. Az alábbiakban a látogatás során készült képekből tekinthetnek meg válogatást, valamint … a hídon, ahol megtapasztalhattuk sajátos dinamikáját, amikor egy-két nagyobb jármű elhaladt mellettünk. A látogatás …

… JÁR A JÁG! JÁR A JÁG TAVASZI TÚRA 2017. április 8. szombat Április 8-án immár 3. alkalommal … útvonal 20 km hosszú volt, és Szentendre, Kő-hegy, Lajos-forrás, Pilisszentlászló állomásokat érintette. A túrafüzetbe … pecsét is bekerült! Útvonal : Szentendre, Kő-hegy, Lajos-forrás, Pilisszentlászló Táv: 20 km Találkozó : a Batthyány …

… 2016-17 - Kis Kavics Kupa - Budapesti forduló Budapesti forduló A 2017. év versenyére is meghívást kaptunk. Csapatunk a 8. …

… Öregdiák találkozó Öregdiák Találkozóra hívtuk „kerek évfordulós” egykori tanítványainkat, az 1953, 1963, 1973, 1983, 1993, 2003, … diákokat.   Fotók: Bajnok Bernát, 11.D Videó: Marinkás Gábor, 11.D Galéria … Öregdiák Találkozóra hívtuk „kerek …

… Öregdiák Találkozó Öregdiák Találkozóra hívtuk „kerek évfordulós” egykori tanítványainkat, az 1952, 1962, 1972, 1982, 1992, 2002, … 12.A Galéria … Öregdiák Találkozóra hívtuk „kerek évfordulós” egykori tanítványainkat, az 1952, 1962, 1972, 1982, …

… felkészítő munkájáért, amelynek eredményeképpen a 2017/18-as tanévben a Karon a kémia alapképzési szakra … felkészítő munkájáért, amelynek eredményeképpen a 2017/18-as tanévben a Karon a kémia alapképzési szakra …

… alkalommal rendeztük meg a „kerek tízes” érettségi évfordulójukat ünneplő öregdiákok találkozóját. December 7-én … érettségizők. A megjelent vendégek között köszönthettük Borbély Lénárd polgármestert, Morovik Attila alpolgármestert, Tóth Jánost, a Dél-pesti …

… Tanévzáró ünnepély Igazgató úr 2018. június 21-én bezárta a 2017/2018-as tanévet.     Galéria … Igazgató úr 2018. június 21-én bezárta a 2017/2018-as tanévet.     …