Keresés
… pedig nem kevesebb mint öt éremmel térhetett haza a csehországi utánpótlás-viadalról. Zupkó Balázs élete a kenuzás A … míg egyéniben harmadik lett 1000 méteren. Edzője, Takács Tibor szerint elsősorban fizikálisan kell még erősödnie a … Balázs. Nemzeti Sport, Gy. Szabó Csilla Utolsó módosítás: 2024. 03. 23. – 13:26 Galéria …
… Öregdiák találkozó A Jedlik Ányos Gimnázium és Csepel Önkormányzata, Németh Szilárd országgyűlési képviselő, Csepel polgármestere … az évben ünnepelték érettségijük megszerzésének kerek évfordulóját. A rendezvényen szép számmal gyűltek egybe …
… Kenguru pályázat 2016 Kedves Jedlikesek! Sokan vettetek részt az idei Kenguru … Jó fejtörést! A beadott pályázatokat értékeljük és a Jedlik napon díjazzuk. A legérdekesebb feladatok helyes …
… Hattingenben jártunk... Németországi diákcserénk fennállásának 34. évében 23 tanuló … igyekeztünk aktívan feladatokat vállalni. Kirándulásaink során megismerkedtünk Hattingen nevezetességeivel, majd … Kölni Dóm is. Düsseldorfi sétánkon megcsodáltuk a Rajnát, a tartományi Parlament épületét, felvételeket készítettünk a …
… csapatverseny 3-8. osztályos kategóriájában a területi fordulón (Dél-Pest néven 10 fővárosi kerület) szép … érték el (tanáruk Hoffmann Ildikó): 3. hely Jukak Horváth Anna Kecskés Petra Nemes-Nagy Dóra Tölgyesi Emma 7. … 10. hely Gumimaci kommandó Kilczin Emma Kiss-Ferenczi Bíborka Kovács Dorka Winkler Eszter A 7. osztály gimnáziumi …
… megvalósult Nemzetközi Őssejt-napon . A diákok a program során az őssejtkutatásba és annak orvosi jelentőségébe nyerhettek – igen alapos – betekintést. … programon! Marczis Rebeka, Unger Sára Utolsó módosítás: 2024. 03. 26. – 11:53 Galéria …
… Dr. Major Pál Curriculum vitae Budapesten 1918-ban születtem, Csurgón tanultam a Csokonai Vitéz Mihály Református Reálgimnáziumban. Szerencsém …
… Jedlik Napok Egyszer volt… Minden Jedlik-hét kezdetén, amikor belépünk az iskolába, érezzük, hogy valami van a … Örkény István egyperces novellájából és elfoglalta a porta melletti helyét, ahol bár telefonálni nem tudtunk, de … osztály Venczel Katalin tanárnő segítségével létrehozta Kukorica Jancsi és hű szerelme portréját, de arcukat …
… Határtalanul: Felvidéken jártunk – élménybeszámoló Határtalanul 2024 … azonosító: HAT-KP-1-2024/1-001813 Támogató: Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. Támogatás mértéke: 4 662 800 HUF Utazás … a későgótikus francia várbelsők mintájára. Az átalakítás 1908-ra készült el, a kastélyban rengeteg helyiséget …
… Nulladik szülői értekezlet Május 21-én, csütörtökön 17 órától szülői értekezletet tartunk a leendő 5.A és … és természettudományi tagozatok Holczer József, kémia-informatika szakos tanár úr 12.B – 2. emelet 9.C angol (1) és … angol szakos tanárnő 12.C – 1. emelet 9.E német és élsportolói tagozat Calvoné Horányi Enikő, német-spanyol szakos …
… láthattunk egy bemutatót a kémiateremben. A műsorról röviden. Muki bácsi a fizika és a kémia barátja is … folytattuk. Eredeti, Muki bácsi által készített furfangos soros kapcsolást tekintettünk meg elsőként. Muki bácsi működő gőzgépmodellje Motorban zajló folyamat lényege. Parafa dugóval zárt üvegben …
… 80 érdekesség Spanyolországról Iskolánk 80. Évfordulója alkalmából spanyolul tanuló diákjaink is … vitrinben. A projektben részt vettek a 9.E 10.A, 11.E és 12.C osztályok spanyolosai. Munkájukat támogatta, …
… Magyarország legkiválóbb gimnáziumai között Az Oktatási Hivatal és a Mathias Corvinus Collegium szakemberei az ország 400 gimnáziumának eredményeit vizsgálták meg, és ezek …
… úr kíséretében. Az alábbiakban Rozgonyi Tamás, Márton Sándor és Szabó Bence 10.B osztályos tanulók beszámolóját … képekből tekinthetnek meg egy válogatást. A Semilab elsősorban olyan eszközök fejlesztésével és gyártásával … melyeket a félvezetőipari vállalatok a gyártási folyamat során minőségellenőrzésre használnak. A látogatás során …