Keresés
… 2020. szeptember 9-én ünnepelte alapításának 75. évfordulóját. Alapítása rendhagyó volt. 1945 nyarán a szülők … egyedülálló, hogy egy hónap alatt létrejött a gimnázium, az ország első tandíjmentes, koedukált, államilag támogatott … az informatika csoportok. Az iskola épületét egy több mint 22 milliárd forintos költségvetésű, négy éven át tartó …
… program keretében érkezetek Fülekre. A jelenlévőket Szvorák Zsuzsanna, a Csemadok Füleki Alapszervezetének elnöke … Puntigán József Forrás: https://korkep.sk/cikkek/esemenyek/2018/10/06/az-aradi-vertanukra-emlekeztek-fuleken/ Galéria … …
… pedig nem kevesebb mint öt éremmel térhetett haza a csehországi utánpótlás-viadalról. Zupkó Balázs élete a kenuzás A … Balázs. Nemzeti Sport, Gy. Szabó Csilla Utolsó módosítás: 2017. 11. 05., v – 09:52 Galéria … A Csepeli Kajak-Kenu …
… gyászában osztozva megrendült lélekkel vesszük körül koporsódat. Akik tudtak arról, hogy hónapokon át alattomos … De ami bennünk jó, abból okulhat az utókor. Jó három hónapja temettük Mészáros Zsolt kollegánkat. Róla … hírét tehát Olaszországba is elvitted, így nemcsak a magyar, hanem a nápolyi olasz televízió nézői is …
… már nyolcadik alkalommal szerveztünk több napos rendezvénysorozatot a jedlikes diákoknak, tanároknak. Az … egymás és a labda ellen: az alsóbb évfolyam Partizán-partyn, a felsős lányok a röplabdaháló, a fiúk a focikapu … lány, 5-dikes fiú csapat. A lány röplabdabajnokság: 1. a 12.A, 2. a 9.A, 3. a 12.B csapata. A fiúk …
… Munkaterv A 2023/2024-es tanév munkaterve HÓ NAP ÓRA ESEMÉNY FELELŐS aug … okt. 6. Megemlékezés az aradi vértanúkról 13. péntek 14.30 Bolyai matematikai csapatv. körzeti ford. 5-8. o. matematika mk. Holczer József 16. A honlapon …
… tételt, nem kapnak képet vagy szöveget, egyszerű párbeszéd formájában folyik a vizsgáztatás. Kifejezetten hátrányos, ha … learning Using the computer and the Internet – social media sites Friends and mates – importance of social life … learning Using the computer and the Internet – social media sites Friends and mates – importance of social life …
… Portugál cserekapcsolat Hun-Port Exchange 2018 In the last days of the Exchange we can … Csatolmányok intercambio_march.pptx … Hun-Port Exchange 2018 In the last days of the Exchange we can look back on …
… Tanévnyitó Átadták iskolánk megújult épületét. A 2018-ban, az iskola ideiglenes épületbe költözésével … kezdődött felújítási projekt zárult le a mai napon, amikor átvágták a nemzeti szalagot, és ezzel ünnepélyesen … Fotók: csepel.hu, magyarepitok.hu, Bajnok Bernát (11.D) Galéria … Átadták iskolánk megújult épületét. A …
… 1066.79 5. Körmendy Viktória 6. osztály Kasuba Zsófia Dorka 6. osztály Tölgyesi Emma 6. osztály Arany 1062.15 51. … Gehér Nóra 6. osztály Gyimesi Regina 6. osztály Arany 915.19 55. Marczis Barbara 5. osztály Farkas Réka 5. osztály … Petra 6. osztály Repei Eszter 6. osztály Arany 810.89 127. Márton Keve 6. osztály Zsiros Gergő 6. osztály nincs 6. …
… A tanév utolsó tanítási napját az idei évben is a Diákönkormányzat szervezte. Számos program közül választhattunk: … is az állomások között. Futball, röplabda és asztalitenisz versenyek is színesítették a nap programját. A … focibajnokságot a 11.E osztály csapata nyerte. A játékosok: Orosz Bálint, Esmat Zeki, Takács Gergely, Ficza Barnabás, …
… január 28-án, pénteken Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, Mager Andrea, az állami … új épületének alapkövét. Az eseményen részt vett még Borbély Lénárd XXI. kerületi polgármester, továbbá Simicskó … végzett osztály tablóját és névsorát, továbbá az épület tervdokumentációját helyezték el. A meglévő épület 4800 …
… Évzáró 2019. június 20-án Igazgató úr lezárta a 2018/2019-es tanévet. Az ünnepély műsorát ezúttal a 7.A osztály adta. Galéria … 2019. június …
… tanulók már szeptember óta hatalmas izgalommal várták 2018. január 13-át, ugyanis ezen a napon került megrendezésre … egész napunk igen mozgalmasan telt, a lányok többsége már kora reggel talpon volt, és a fodrászhoz vagy a sminkeshez …
… Solathlon bemutató a Jedlikben 2018. november 10-én a Csepeli Öttusa és Vízisport Egyesület Solathlon bemutatót, illetve ehhez kapcsolódó …