Keresés
… UNISTEM DAY, avagy a Nemzetközi Őssejt-nap Március 22-én a … megvalósult Nemzetközi Őssejt-napon . A diákok a program során az őssejtkutatásba és annak orvosi …
… pedig nem kevesebb mint öt éremmel térhetett haza a csehországi utánpótlás-viadalról. Zupkó Balázs élete a kenuzás A … és egy bronzot szerzett, míg egyéniben harmadik lett 1000 méteren. Edzője, Takács Tibor szerint elsősorban fizikálisan kell még erősödnie a …
… Curie Emlékverseny Madame Curie és a környezetvédelem – beszámoló a Cuire … Környezetvédelmi Emlékverseny, amely a fiatalokat minden korosztályban környezettudatosságra és egészségesebb … a diákok a legfontosabb környezetvédelemmel kapcsolatos programba betekintést nyerhetnek, és a gyakorlatias …
… Jedlik Napok Egyszer volt… Minden Jedlik-hét kezdetén, amikor belépünk az iskolába, érezzük, hogy valami van a … elnevezett egész hetes projekt, ahol különféle tematikus programok várták a diákokat és tanárokat egyaránt, akik …
… tételt, nem kapnak képet vagy szöveget, egyszerű párbeszéd formájában folyik a vizsgáztatás. Kifejezetten hátrányos, ha … learning Using the computer and the Internet – social media sites Friends and mates – importance of social life … learning Using the computer and the Internet – social media sites Friends and mates – importance of social life …
… Bolyai csapatverseny Idén október 12-én hatodik alkalommal adott otthont a Jedlik Ányos Gimnázium a Bolyai Matematika Csapatverseny területi fordulójának. A 156- legfeljebb négyfős- csapat 16 iskolából … Egy jó hangulatú délután után izgalommal várjuk az eredményhirdetést, ahol kiderül, hogy kik jutottak a november végén …
… Keresztúttal gazdagodott a kápolna 2024. április 12-én a Jedlik Ányos Gimnázium kápolnájában Spányi Antal, a … keresztúton és a kápolnán is ott legyen Isten áldása. Az Adorján Attila Munkácsy-díjas festőművész 14 festményből álló …
… Hattingenben jártunk... Németországi diákcserénk fennállásának 34. évében 23 tanuló … -dieser-schueleraustausch-wird-zur-familiengeschichte-id217412015.html ), de olyan tanulónk is volt, aki Hattingenben … élvezhettük nagy büszkeséggel! Izgalommal várjuk szeptemberben a német diákok látogatását! Galéria … …
… Nyelvvizsgaközpont LanguageCert államilag elismert nemzetközi angol nyelvvizsga A LanguageCert vizsgák a … angol nyelvvizsgarendszere, amelyet Európa több országában is elfogadnak. A Peoplecert egy …
… Iskolánk 11. és 12. évfolyamos diákokjaiból álló csoportja április 25-én a Magyar Állami Operaházban megtekintették a Borisz Godunov című opera főpróbáját. Galéria … Iskolánk 11. és 12. évfolyamos diákokjaiból álló csoportja április 25-én a Magyar Állami Operaházban …
… 2023-24 - Naboj matematikaverseny - Junior csapat Gede Emese, Perger Mátyás és Fáy … Bíró Gergő, Magyar András, Urbán Dávid és Pető Kristóf (12.A) Tanáruk: Dr. Radnai Tamás Az országos versenyen 13. …
… A helység kalapácsa A Jedlik-hét keddi napján a 6.A osztály Horváth Zsuzsanna … Fotók: Bajnok Bernát (11.D) Videók: Marinkás Gábor (11.D) Galéria … A Jedlik-hét keddi napján a 6.A …
… világtól/ról, s örömmel vettük, hogy meghívásunkra 13 különböző szervezettől érkeznek hozzánk előadók, hogy … a diákok szendvicseket gyűjtenek, s eljuttatják a rászorulóknak. Galéria … Iskolánkban idén először kerül … a diákok szendvicseket gyűjtenek, s eljuttatják a rászorulóknak. …
… 2018-19 - Bolyai matematikai csapatverseny - A Bolyai … területi eredményei 5. osztály 1. hely döntős Matek-kosok Jedlik Ányos Gimnázium Budapest XXI. Szakács Ábel Eigner Krisztián Pataki Zsombor Tamási Milán Tanáruk: Beke-Szabó Lajos 6. osztály 1. hely …
… 2017-18 - Elsősegélynyújtó verseny - Területi forduló Területi forduló A Jedlik Ányos Gimnázium 10.B és 10.D osztály tanulói egy elsősegélynyújtó képzésen vettek részt a Magyar Vöröskereszt szervezésében, majd az Elsősegélynyújtó …