Keresés
… 2020-21 - Kalmár László matematikaverseny - Körzeti forduló Körzeti forduló A 2021. évi Kalmár László Matematika Verseny döntőjébe …
… helyzet sajnos nem tette lehetővé, hogy a hagyományos formában tartsuk meg a szalagavató ünnepséget, ezért szűk … az iskolában tűzték fel az osztályfőnökök a szalagokat 2021. január 22-én. Az eseményt hozzátartozók és a többi jedlikes az …
… illetve a 8-9-10. évfolyamok külön versenyeznek. Az első forduló : Keressetek pozitív és negatív példákat környezetünk … fényképezőgéppel, illetve mobiltelefonnal. A képet jpg. formátumban, lehetőség szerint minél nagyobb felbontásban …
… versenyfelkészülésen vettek részt Jedlikes diákok a tornateremben Bükkfejes András vezetésével. A kisebbek a First Lego League versenyre, a nagyobbak pedig a World Robot Olympiad versenyre készülnek. Galéria … Február … versenyfelkészülésen vettek részt Jedlikes diákok a tornateremben Bükkfejes András vezetésével. A kisebbek a …
… kezelésével – hangsúlyozta Balogh László. Mint mondta: a kormány a pénzügyi tudatosság fejlesztését szolgáló … is az egyik legfőbb törekvése, hogy már a fiatal korosztály rendelkezzen a szükséges pénzügyi ismeretekkel, és … amely a tervek szerint már személyes részvétellel zajlik 2021. március 26-án a Pénzügyminisztériumban – tájékoztatott …
… 1950-ben szerzett magyar - történelem szakos tanári oklevelet az ELTÉ-n. 1951-től nyugdíjba vonulásáig, 1987-ig … hívó szót és kisegítette iskoláját, ha arra szükség volt. Korán szakosodott a történelem tanítására. Szakmai tudása, … ú.n. társadalmi munkát is. Részt vett az iskola akkori vezetőségének munkájában, az iskola előtt álló feladatok …
… Középiskolai tanulmányaimat a budapesti Baár Madas református leánygimnáziumban végeztem. Magyar-német szakos tanári oklevelet budapesti Pázmány Péter … ahol 160 mesét jegyeztem le és a Székelyföldön, ahol bútorokat rajzoltam. Mindkét gyűjtés anyaga a Néprajzi Múzeum …
… Dr. Major Pál Curriculum vitae Budapesten 1918-ban születtem, Csurgón tanultam a Csokonai Vitéz Mihály Református Reálgimnáziumban. Szerencsém volt az iskolámmal, a … tudományegyetemen és négy év után a jogtudományok doktorává avattak. Közigazgatási pályára kerültem, …
… Mészáros Zsolt Mészáros Zsolt 1917. február 11-én Mészáros György és Schrödl Mária … idejét. 1939-ben vizsgázott, majd 1940-41-ben a Trefort utcai mintagimnázium gyakorló tanára lett. 1941-től a … párton kívüli volt, két év múlva lemondatták. Így került a Jedlik Ányos Gimnáziumba 1962-ben, ahol 1977-ig, a …
… Gyászhír 2023. január 11-én hosszú, súlyos betegség után elhunyt Toldi Edit, … érettségizett 1985-ben, számvitel szakon. 2010-ben az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán szociálpedagógus … ügyes-bajos dolgainak megoldásához, bármilyen kéréssel is fordultak hozzá. Súlyos betegségét a kezdetektől fogva …
… Jedlik-hét Az április 17-21. között megrendezett Jedlik-heti programsorozat keretében idén is mindenki találhatott kedvére való … nagyobb szerepet vállalt az iskolai közösség életében is, 2020 tavaszától 2022 nyaráig volt DÖK elnök, feladatait nagy …
… Elhunyt Dr. Magyar Béla 2015. március 9-én, életének 79. esztendejében elhunyt dr. Magyar Béla , a Jedlik Ányos Gimnázium nyugalmazott testnevelő tanára. Elfogadott és megbecsült közéleti ember … Bulgáriába nemzetközi versenyre. A Tejút 10-ből az Országos Úttörő Olimpia döntőjébe vezette mini-kosárlabda …
… Síkfutás A Budapesti Diáksport Szövetség idén is jutalmazta a kiemelkedő eredményt … vett iskolánk 11.C osztályos tanulója Babinyecz Anna, aki a 2021/22-es tanév országos diákolimpiai döntőjében 800 méteres síkfutásban …
… Kolonics György Sportérdemérem Székely Írisz, a Profi – Team Életmód Egyesület … átvehette a Kolonics György Sportérdemérmet. Írisz 2017-ben, 11 évesen kezdte a pályafutását. Az egyesület Fit … lett Fit Kid másodosztály „A” kategóriában, ezáltal 2019-ben egyéni és csapatban is Grand Prix győztes. Ezen …