Keresés
… Föld Napja vetélkedő Iskolánk a fenntarthatósági témahét keretén … amit megtehet, az kicsiny” (Edmund Burke) A verseny két fordulóból állt. Az első fordulóban minden csapatnak le kellett adni egy plakátot a …
… Növények napja A 10.B osztály természettudományi tagozata az ELTE … TTK-ra látogatott el 2017. május 18-án, ahol a Növények napja című rendezvényen vettek részt. Galéria … A 10.B … TTK-ra látogatott el 2017. május 18-án, ahol a Növények napja című rendezvényen vettek részt. …
… Jedlik Napok A hagyományos Jedlik Napokat idén április 3 és 7-e … Szerdán rendeztük meg a házi hangversenyt, csütörtökön a sportversenyeké volt a délután, pénteken pedig a 18 különböző … közül lehetett választani. Ezt követően került sor a Jedlik Alapítvány díjainak átadására. Galéria … A …
… Jedlik Ányos Gimnázium Öregdiák Találkozóra hívja „kerek évfordulós” egykori tanítványait, az 1955, 1965, 1975, 1985, … 2005-ben érettségizett diákokat. A találkozó időpontja: 2015. december 4. 18 óra Helye: Jedlik Ányos Gimnázium … visszajelzést a gimnázium titkárságán, telefonon (276-0161), vagy e-mailben a [email protected] címre. A részvétel …
… Szakmai nap a laborban 2014. október 18-án szakmai napot tartottunk a szeptemberben átadott Természettudományi Laboratóriumunkban, ahol Härtlein Károly (BME) és Dr. Róka …
… Napfogyatkozás Március 20-án közösen néztük a részleges napfogyatkozást. Holczer tanár úr amellett, hogy a … meg. Galéria … Március 20-án közösen néztük a részleges napfogyatkozást. Holczer tanár úr amellett, hogy a …
… Tanévkezdő információk Tanévnyitó ünnepély Tanévnyitó ünnepélyünket 2015. szeptember 1-jén 9:00 órakor tartjuk az iskola … is, hogy otthon a könyveket nézzék át és rögtön jelezzék/másnap hozzák vissza, ha nyomdahibás kiadványt vagy felesleges …
… Az alábbiakban foglaljuk össze a felvételi eljárás soron következő állomásait. A központi írásbeli dolgozatok … A nálunk javított dolgozatokról az értékelőlapokat 2019. február 5 -én 8 és 16 óra között van lehetőség átvenni. … idegen nyelv, földrajz, biológia, kémia, fizika, informatika. (Összesen 20 jegy) A nyolcadik osztályos …
… nagy gonddal, s még ha csendesebben telnek is mostanság a napok a Kis-Duna csepeli szakaszán, az utánpótlás-nevelés … pedig nem kevesebb mint öt éremmel térhetett haza a csehországi utánpótlás-viadalról. Zupkó Balázs élete a kenuzás A … míg egyéniben harmadik lett 1000 méteren. Edzője, Takács Tibor szerint elsősorban fizikálisan kell még erősödnie a …
… a Jedlik Ányos Gimnázium 8.A és 10.A osztálya a csepeli önkormányzat támogatásával történelmi és irodalmi kiránduláson … programban. Ellátogattunk még Tenkére, ahol egy különleges természettudományos kiállítást néztünk meg. Az utolsó napon … – elhelyeztük emlékszalagjainkat” – számolt be a Csepel.hu oldalnak a kiránduláson résztvevő Fodor Mária és dr. …
… A régi latin mondás - magyar változatával együtt - gyakori használatával: "De mortuis nil, nisi bene" - "A halottakról semmit vagy jót" - … Ki hitte volna, hogy munkád kedélyes végzése közben nap mint nap éveken át a betegségétől és korától egyre …
… tanítás nélküli munkanapon a Jedlik Ányos szobrának megkoszorúzása után szekcióelőadásokon vettünk részt. A választható … osztályos gimnazistáink jutalma a TALENTUM TALLÉR, amelyet 1994. óta ítél oda iskolánk vezetősége az arra legérdemesebb … helyezett és így részt vehet a Diákolimpiai válogatón, a Bolyai, Zrínyi, Kenguru és Varaga Tamás …
… összesen több mint 60 diák vett részt a programon. A mi korosztályunknak most nyílt lehetősége először utazni, 4 év … a német családok fogadták a magyar diákokat. Eleinte bátortalanok voltunk, hiszen egy idegen környezetbe kerültünk, … hiszen mégis csak egy gyönyörű hely. Voltunk ezenkívül paintballozni és levittük őket egy egynapos kirándulásra …
… valamint az iskolai Wi-Fi hálózatba. Ingyenes Windows 10 A jedlikesek egy otthoni számítógépükre ingyenesen … valamint az iskolai Wi-Fi hálózatba. Ingyenes Windows 10 A jedlikesek egy otthoni számítógépükre ingyenesen …
… Fenntarthatósági hét és papírgyűjtés a Jedlikben! A Föld napja alkalmából idén nemcsak papírgyűjtést szervezünk, … illetve a 8-9-10. évfolyamok külön versenyeznek. Az első forduló feladata egy 3D-s plakát elkészítése … le reggel 7:15 és 8:30 között, illetve délután 14:00 és 16:30 között. A fenntarthatósági hétre való jelentkezést és …